„Magyarország egyet akar”

1956. November 3., szombat

 

Országos események:

Megalakul Nagy Imre új koalíciós kormánya. Államminiszterek: Tildy Zoltán, Kovács Béla, B. Szabó István (Független Kisgazdapárt), Fischer József, Kelemen Gyula, Kéthly Anna (Szociáldemokrata Párt), Bibó István, Farkas Ferenc (Petőfi Párt), Losonczy Géza és a távollétében kinevezett Kádár János (MSZMP). Honvédelmi miniszter Maléter Pál. A külügyminiszteri feladatokat Nagy Imre kormányfő látja el.
A Forradalmi Karhatalmi Bizottság értekezletén a felkelők követelésére Dudás Józsefet kizárják a bizottságból. Király Bélát a Nemzetőrség főparancsnokává, Kopácsi Sándort a helyettesévé választják, a felkelőcsoportok képviselőinek részvételével 10 fős Operatív Bizottságot választanak.
Délben az Országházban megkezdődnek a tárgyalások a csapatkivonásokról, a szovjet delegációt Malinyin hadseregtábornok vezeti. A szovjetek készséget mutatnak a megállapodásra, lényegtelen részkérdéseket vetnek fel. Megállapodnak, hogy a tárgyalást 22 órakor folytatják a tököli szovjet parancsnokságon.
A főváros körüli védelmi övezetet újabb honvéd alakulatok elhelyezésével erősítik meg.
Miskolcon, Csepelen, Újpesten és sok más helyen a munkástanácsok a sztrájk befejezéséről döntenek, a Dunántúli Nemzeti Tanács is elrendeli a munka felvételét.
Moszkvában az SZKP Elnökségének ülésén Kádár és Münnich részvételével a Nagy Imre-kormány helyébe lépő új kormány megalakításáról és politikai platformjáról tárgyalnak. Döntés születik arról, hogy Kádár lesz az új kormány feje. Elkészítik és az SZKP Elnöksége jóváhagyja az ellenkormány nyilatkozatát.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsában az Egyesült Államok határozati javaslatot nyújt be, amely felszólítja a Szovjetuniót csapatai kivonására Magyarországról. A szovjet és a magyar küldött közli, hogy a kérdésről kétoldalú tárgyalások folynak, ezután az ülést elnapolják.
Este 8 órakor elhangzik a rádióban Mindszenty József beszéde. A kormányt a bukott rendszer örököseinek nevezi, hangsúlyozza, hogy nézetei az elmúlt években nem változtak. Igazságosan korlátozott magántulajdonon és többpárti választásokon alapuló, kultúrnacionalista szellemiségű rendszert kíván; a lezajlott eseményeket nem forradalomnak, hanem szabadságharcnak minősíti. Tildy Zoltán és Losonczy Géza nemzetközi sajtótájékoztatón ismertetik a koalíciós kormány politikai elveit, és beszámolnak a szovjet-magyar tárgyalásokról.
Erdei Ferenc, Maléter Pál, Kovács István és Szűcs Miklós Tökölre érkeznek, hogy folytassák a tárgyalást a csapatkivonásokról, de Szerov, a KGB főnöke letartóztatja a küldöttség tagjait.

 

Nagykanizsai események:

Nagykanizsa, 1956. november 3.
A Nagykanizsai Üveggyár munkásai megkezdték a munkát

Hírek

- A Nagykanizsai Üveggyár munkásainak egy csoportja a Vöröskereszt felkérésére megkezdte a munkát. A gyárban különleges vérpalackokat gyártanak.

Forrás: Új Zala, 1956. november 3.

 

Nagykanizsa, 1956. november 3.
A Dunántúli Kőolajipari Gépgyár határozata

Az egyes feleslegesnek vélt beosztásokkal kapcsolatban és szervezési kérdésekkel foglalkozva az alábbi határozatokat hoztuk:
1./ A munkaügyi, személyzeti, munkásellátási, bérelszámolási osztályokat összevonjuk.
2./ Németh Zsigmondot a gépkocsijavító műhelyhez áthelyezzük. Kövesdi Gáspárt, amennyiben elfogadja - műhelybe helyezzük.
Nádasi Józsefet a traktorszerelő műhelybe helyezzük.
3./ Mihályi György főmérnököt szerkesztéshez áthelyezzük.
4./ Az újítási felelősi beosztást a műszaki fejlesztéshez csatoljuk.

Balogh Józsefné
Maczka Sándor
Magyar József
Udvari László
Lang Emil
Lázár László
Bende Imre
Juhász János
Csontos János
Kelemen László
Bukovecz József
Bedő Vilmos
Németh Miklós
Sörlei Tibor
Helfert Jenő
Gyulai Ernő
Soós Gyula
Fridrich Ferenc
Miszlai János
Róber István
Pálfí István
Turza Ferenc
Varga Sándorné
elbocsájtva
elbocsájtva
szakmunkásnak áthelyezve
esztergályosnak áthelyezve
esztergályosnak áthelyezve
esztergályosnak áthelyezve
esztergályosnak áthelyezve
lakatosnak áthelyezve
más munkakörbe áthelyezve
esztergályosnak áthelyezve
fúrási géplakatosnak áthelyezve
esztergályosnak áthelyezve
segédmunkásnak áthelyezve
alacsonyabb munkakörbe helyezve
meo-hoz áthelyezve
gk. szerelőnek áthelyezve
asztalosnak áthelyezve
asztalos m. vezetőnek áthelyezve
meo. vezetőnek áthelyezve
gk. szerelőnek áthelyezve
gk. vill. szerelőnek áthelyezve
gk. vill. szerelőnek áthelyezve
áthelyezve

Nagykanizsa, 1956. november 3.

Dunántúli Kőolajipari Gépgyár
Nagykanizsa

Nagy Péter
munkástanács elnöke

Forrás: Megyei Bíróság, B. 695/1958.

 

Nagykanizsa, 1956. november 3.
A Dunántúli Kőolajipari Gépgyár átirata a Karhatalmi Tanácshoz

Rendőrségi Karhatalmi Tanács
Nagykanizsa

A Dunántúli Kőolajipari Gépgyár munkástanácsa igazolja, hogy Zadravecz János munkatárs a DKG. munkástanács megválasztott tagja.
Zadravecz János a gépgyári dolgozók bizalmát bírja, s ennek fejében kérésünk, hogy a volt vadászfegyverét - személyes tulajdonába - a fenti Tanács visszaadja.
Nevezett tanácstag személyét, személyazonossági igazolvánnyal igazolja.
Kérjük fentiek szíves elintézését.

Dunátúli Kőolajipari Gépgyár
Nagykanizsa

Nagy Péter
munkástanács elnöke

Forrás: Megyei Bíróság, TB. 1/1958.

 

Nagykanizsa, 1956. november 3.
A Nagykanizsai Városi Nemzeti Bizottság felhívásai

1.sz.
A Nemzeti Bizottság felhívja mindazon polgári személyek figyelmét, akik tegnap este folyamán bármilyen fegyvert kaptak, fegyverrel együtt jelentkezzenek vagy a gimnázium épületében, vagy a Nemzetőr palotában kiképzés céljából.

Nagykanizsa, 1956. november 2.

2.sz.
Felkérjük a város lakosságának mindazon tagjait, akik akár mint tényleges, akár mint tartalékosok a tüzérségnél kiképzésben részesültek, a nagykanizsai Gábor Áron laktanyában megbeszélés végett jelentkezzenek. Jelentkezni egész nap lehet.

3.sz.
Közli a Nemzeti Bizottság, hogy a Földgázszerelő Vállalatnál 3 fő szerelő és szerelő segédmunkás, az Ingatlankezelő Vállalatnál bádogos, tetőfedő, asztalos. tűzhelylakatos és kőmíves munkahelyek vannak.
Az érdeklődők jelentkezzenek az érdekelt vállalatoknál.

Forrás: Megyei Bíróság, B. 967/1957.

 

Nagykanizsa, 1956. november 3.
A nagykanizsai I. sz. Téglagyár Nemzetőrségének felfegyverzése

Fegyverzet felvételezés

A Nagykanizsai I. sz. Téglagyár (Vorosilov útja 89. sz.) megbízza a gyár vezetősége, a munkástanácsa és a forradalmi ifjúsági bizottság nevében, hogy a téglagyár védelmére és kizárólagos őrzésére

4 db géppisztolyt, póttárral,
esetleges ruházatot

Domonkos Zoltán és Seregélyes György bajtársak volt katonaviseltek illetékes helyen felvételezzék és kizárólag a gyár védelmére beállított 8 fős, 8 óránkénti váltással az őrség rendelkezésére bocsássa.

Nagykanizsa 1956. nov. 3.

Balogh [...] Szabó Zsolt
gyárvezető h[elyettes] forradalmi munkás bizottság
h[elyettes] elnöke

Megbízólevél

A Nagykanizsai Katonai Bizottság megbízza Klekner Ferenc bajtársat, hogy a határvadász laktanyából 5, azaz öt darab pisztolyt átvegyen, hozzávaló lőszerrel együtt.

Nagykanizsa, 1956. november 3.

Orbán Nándor
Katonai Bizottság elnöke

Forrás: Megyei Bíróság, B. 967/1957.

 

Nagykanizsa, 1956. november 3.
A Nagykanizsai Tejüzem Munkástanácsának átirata
a Katonai Forradalmi Tanácshoz

Nagykanizsai Katonai Forradalmi Tanács
Nagykanizsa

A Nagykanizsai Tejüzem Munkás Tanácsa a mai napon a következő munkásait választotta meg az üzembiztonsági Nemzetőrség tagjainak.

1. Boros József
2. Soós István
3. Holczer Ferenc

4. Etelvári István
5. Bujdosó Sándor

A fenti nemzetőrség tagjai közül Soós Istvánt választotta meg a Munkástanács parancsnoknak. A Munkástanács igazolja, hogy a fenti munkások mind katonai kiképzésen átestek és fegyelmezett magatartásúak.
Kéri a Munkástanács, hogy a részükre fegyvert és lőszert adjanak ki.

Nagykanizsa, 1956. nov. 3-án.

PH.
Zalamegyei Tejipari Vállalat
Nagykanizsai üzeme
Nagykanizsa olvashatatlan aláírás
Tejüzemi Munkástanács

Hozzájárulok:
Nagykanizsa 1956. nov. 3.

dr. Lékai [Gyula] biz. elnök s. k.

A tejüzem szállítóeszközeinek biztosítására a 10 puska, 4 gpi., 4 pi. kiadható.

Honti [György] s. k.

10 db. puska kiadható a 30 db. lőszer el.

[...] őrnagy s. k.

Forrás: Megyei Bíróság, B. 967/1957.