A 30 éves a Könyvtárpártoló Alapítvány táblaavatójáról

A magyar kultúra napján a város érdeklődő közönsége, könyvtárunk dolgozói mellett a Batthyány és a Cserháti iskola diákjai is részt vettek a várostörténeti tábla avatóján. Kocsis Katalin (a beszéde itt olvasható) és dr. Károlyi Attila a ház hajdani lakóiról beszéltek. Tarnóczky Attila is jelen volt, akitől tudjuk, hogy kezdeményezésének ez már a 124. emléktáblája Nagykanizsán. Az első tábla avatására 2003-ban került sor.
A táblát Tüttő István és Czupi Gyula, a Könyvtárpártoló Alapítvány Nagykanizsa kuratóriumának tagjai leplezték le.
Képes beszámolónk a tábla avatásáról

Az épületről ez olvasható a holmi.nagykar.hu honlapon.

30 éves a Könyvtárpártoló Alapítvány Nagykanizsa

A Magyar kultúra napja tiszteletére a jubileumát ünneplő alapítvány 2020. január 22-én (szerdán) 10 órakor a Kisfaludy és Csengery utca sarkán várostörténeti táblát avat.
A ház hajdani lakóira Kocsis Katalin és dr. Károlyi Attila emlékezik.
Szeretettel várjuk a tábla avatására, melynek terve itt látható (kattintással jól olvashatóvá válik):

Magyar kultúra napja a könyvtárban

Korábbi éveinkhez hasonlóan a könyvtár szolgáltatásait bemutató kiállítást készítünk a Magyar kultúra napja tiszteletére.
A kiállítást megnyitja: Czupi Gyula
Időpont: 2020. január 22. 12:45

A megnyitó vendégei a Hölgyklub tagjai

Gőcze Istvánné Radnóti Miklós versét mondja el. A Hölgyklub tánccsoportja Keppel Júlia koreográfiájával a Virágkeringő történelmi díszruhában című programját mutatja be. Kultúránk része a TÖRTÉNELMI DÍSZRUHA — Büki Pálné rövid divat showja zárja a negyedórás programot.

Egy korábbi hasonló kiállításunk megnyitóján készült képek (a képre kattintva képes albumunkat láthatja):

Olvasás és adományozás

Képes beszámolónk felvételein láthatók az olvasók – Varga Tünde és gyermekei -, akik eredményes olvasásukkal megszerezték a jogot, hogy az adományokat átadják.
Láthatók az adományozók is, akik az olvasásban jeleskedőkre bízták adományaik átadását. Az ő nevüket újra felsoroljuk: Honvéd Kaszinó Hölgyklub, Rajnai Miklós, Tüttő István, Takács László Irodalmi Kör, Mozgáskorlátozottak Nagykanizsa Városi Egyesülete, Nagykanizsai Gólyalábasok, Könyvtárpártoló Alapítvány Nagykanizsa, Halis István Városi Könyvtár, Kanizsai Oldtimer Kerékpáros Szövetség, Benke Dániel.

Itt volt a Nagykanizsai Család- és Gyermekvédelmi Központ vezetője, dr. Kaszás Gizella is, aki az adományt átvette, és gondoskodik arról, hogy a rászorulókra költik. Könyvtárunk örül, hogy kezdeményezése sikeres lett, az olvasás fontosságára és az adományozásra egymást erősítő módon irányíthattunk figyelmet.

Minden résztvevőnek a közreműködését oklevéllel és könyvvel köszöntük meg.

Képes beszámolónk