„Hétfőn, november 5-én dolgozzunk!”

1956. November 2., péntek

 

Országos események:

Folytatódik a szovjet csapatok beáramlása Magyarországra, Nagy Imre a nap folyamán többször tiltakozik Andropov nagykövetnél, majd tájékoztatja a Magyarországra akkreditált követeket is.
A Kormány Kabinet reggeli ülésén kijelölik az ENSZ közgyűlésére utazó magyar delegációt, amelyet Nagy Imre vezet, tagjai Kéthly Anna, Tildy Zoltán és Kovács Béla. A szovjet csapatkivonásról szóló tárgyalások folytatására Erdei Ferenc, Maléter Pál, Kovács István és Szücs Miklós vezérkari ezredes kap megbízást.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa a közel-keleti háborúskodás befejezésére határozatban szólítja fel a hadviselő feleket, a magyarországi kérdésben nem nyújtanak be határozati javaslatot. Franciaország és Nagy-Britannia arra törekszik, hogy a magyar kérdést a közel-keleti problémát tárgyaló rendkívüli közgyűlésen tűzzék napirendre, de ebben az amerikaiak figyelemelterelő kísérletet látnak.
Hruscsov és Malenkov Bukarestben tárgyal a román, a csehszlovák és a bolgár vezetőkkel, akik valamennyien támogatják a magyarországi intervenciót. A románok katonai részvételüket is felajánlják.
Megjelenik Németh László két fontos írása: az Irodalmi Újság az "Emelkedő nemzet"-et, a Petőfi Párt lapja, az Új Magyarország a "Pártok és egység" című vezércikket adja közre.
Az országban a fegyveres összetűzések szinte megszűnnek. Kivételes eset a külügyminisztérium ideiglenes elfoglalása, amit Szeifer Tibor és csapata hajt végre. Az eset miatt letartóztatják Dudás Józsefet, de vétlensége kiderül, ezért szabadon engedik.
Miskolcon megalakul az Észak- és Kelet-magyarországi Nemzeti Tanács. Számos városban (Dunapentelén, Szegeden, Kaposváron) felkészülnek a védelemre, amelyben a honvédség, a tovább szerveződő nemzetőrség és a gyárak fegyveres őrségeinek alakulatait is számba veszik. Forradalmi katonatanácsok alakulnak.
Kádár János és Münnich Ferenc Moszkvában részt vesz az SZKP Elnökségének ülésén, elmondják véleményüket a magyarországi helyzetről. Kádár vállalja részvételét a kormány döntéseiben, és a szovjet intervenció káros következményeire figyelmeztet.
Konyev marsall, a Varsói Szerződés Egyesített Fegyveres Erőinek főparancsnoka Szolnokra érkezik, itt rendezi be főhadiszállását a magyarországi hadműveletek irányítására. Kiadja a parancsot a november 4-én hajnalban induló támadásra.
Hruscsov és Malenkov este megérkezik Brioni szigetére, ahol Titóval és más jugoszláv vezetőkkel tárgyalnak. A jugoszlávok egyetértenek a beavatkozással, és segítséget ajánlanak Nagy Imre kikapcsolásához, Szántó Zoltán kezdeményezését kihasználva, aki felvetette, hogy néhány vezető családtagjának esetleg szüksége lehet menedékjogra.

 

Nagykanizsai események:

Nagykanizsa, 1956. november 2.
Nagykanizsai Földgázüzemi Vállalat Munkástanácsának átirata
a Városi Nemzeti Bizottsághoz

Tárgy: Fegyverigénylés vállalati
nemzetőrség részére
Üveges Lajos őrnagy bajtárs
Helyben

A Nagykanizsai Földgázüzemi Vállalat Munkástanácsa kéri a bajtársat, hogy a vállalati nemzetőrség részére 3 db. lőfegyvert kiadni szíveskedjen. A fegyvereket Hajnal Bertalan bajtárs, vállalatunk alkalmazottja veszi át. A mai nap folyamán Hajnal Bertalan, Kálcsics János és Gerócs Ferenc bajtársak - mindhárman vállalatunk dolgozói - lőgyakorlaton vettek már részt a többi, fegyveres szolgálatra tekintetbejövő bajtársat f. hó 3-án lőgyakorlatra elküldjük.

Nagykanizsai Földgázüzemi Vállalat
Munkástanácsa

Nagykanizsa, 1956. november 2.

Szabó István s. k.

olvashatatlan aláírás

2 db. puska + 1 pisztoly kiadható és kiadása indokolt.

PH.

Honti György s. k.

3 db puska kiadható a 30 db lőszerrel

Cser őrgy. s. k.

Forrás: Megyei Bíróság, B. 967/1957.

 

Nagykanizsa, 1956. november 2.
A Nagykanizsai Víz-és Csatornamű Vállalat átirata
a Városi Forradalmi Tanács Elnökének

Nagykanizsai Víz-és Csatornamű V[állalat]
Somogyi S u. 47. tel: 21-84.
28/12/1956.

Forradalmi Tanács Elnökének,
Helyben

Nagykanizsa város ivóvízellátása 7 db. mélyfúrású kútból történik. A kutak egy része la-kott területtől távol 2-3 km-re fekszik.
A biztonságos üzemeltetés érdekében szükségesnek látjuk munkásőrség felállí-tását a vál-lalat megbízható katonaviselt dolgozóiból.
Fentiek miatt kérjük 10 fő részére a szükséges fegyverzet kiadásának kieszközlését.
Nagykanizsa, 1956. évi november hó 2-án.
A szükséges intézkedések megtétele végett lássa Orbán Nándor Nemzetőrség parancsnok és Üveges [Lajos] őrnagy bajtárs.

Nagykanizsa, 1956. nov. 2-án.

PH.

Nagykanizsa Víz- és Csatornamű Vállalat

PH.

olvashatatlan aláírás
Nemzeti Bizottság elnöke

A fegyverek kiadását kérem Üveges őrnagytól.

A fegyverzet kiadható és szükséges. 10 db fegyver + 1 pisztoly

Honti György s. k.

6 db. puska kiadható a 30 db lőszerrel.

Cser őrgy.

Forrás: Megyei Bíróság, B. 967/1957.

 

Nagykanizsa, 1956. november 2.
A beleznai, gelseszigeti, nemespátrói és a MÁV nagykanizsai
XIII. PM. Szakasza Nemzetőrségek felfegyverzése

1. sz.
Nagykanizsai Járási Ideiglenes Nemzeti Bizottságtól
Honvédség Parancsnokságának
Dózsa-laktanya

Felkérem, hogy a Beleznai Nemzetőrség Parancsnokának, Kincses Sándornak a Nemzetőrség felfegyverzésére 7 /hét/ drb. fegyvert adjanak ki.

Nagykanizsa, 1956. november 2.

PH.

Marton Sándor
Id[eiglenes] Nemz[eti] Biz[ottsági] eln[ök]

Honti György s. k.

 

2. sz.
Nagykanizsai Járási Ideiglenes Nemzeti Bizottságtól
Katonai parancsnokságnak
Dózsa-laktanya

Felkérem, hogy a Gelsegszigeti Nemzetőrség parancsnokának, Kéti Kálmánnak a nemzet-őrség felfegyverzéséhez 9 /kilenc/ drb. fegyvert adjanak ki.

Nagykanizsa, 1956. november 2.

Marton Sándor
Id[eiglenes] Nemz[eti] Biz[ottsági] eln[nök]

György s. k.

dr. Paizs [Ferenc] s. k.

A fegyverek kiadását javaslom.

Nagykanizsa, 1956. nov. 2.

Orbán Nándor s. k.
Nemzetőr parancsnok

 

3. sz.
Nemespátrói Nemzeti Bizottság
Megbízólevél

A Nemespátrói Nemzeti Bizottság vezetősége megbízza Gyótár Jenő pk. Nemespátró 141. sz. alatti lakost, hogy Orbán századosnál jelentkezzen a Nemespátrói Nemzetőrség tagjainak felfegyverzésére vonatkozólag.

Nemespátró, 1956. év november hó 2-án.

Bebők János
NB elnök

Hozzájárulunk

Nagykanizsa 1956. nov. 3.

PH.
dr. Lékai [Gyula] biz. elnök s. k.
ph.

Gyótár Jenő nevére, Nemespátró nemzetőrsége részére 4 gpi. + 20 db. pu. kiadható.

Honti [György] s. k.

- 15 db. puska kiadható a 30 db. lőszerrel.

Cser őrgy.

 

4. sz.
A MÁV Szombathelyi Pályafenntartási Főnökség XIII. PM. szakasza Nagykanizsa által kiadott

Igazolvány

Az Szh. Pft. p. 13. sz. pályamesteri szakasz forradalmi munkástanács elnökhelyettese, Pataki György jogosult a munkástanács részéről a fegyveres alakulattal a kapcsolatot felvenni és a nemzetőrség részére kapott utasítást továbbítani.

Nagykanizsa, 1956. XI. 2.

MÁV. Szombathelyi Pályafenntartási
Főnökség XIII. pm. szakasza
Nagykanizsa

olvashatatlan aláírás
munkástanács elnöke

A városi nemzeti bizottság a nemzetőrség részére fegyver kiadását engedélyezi.

Nagykanizsa, 1956. nov. 2.

PH.
dr. Fekete Iván
Nemz. Biz. tagja

1 db fegyver kiadható.

Honti [György] s. k.

1 db géppisztoly kiadható 14 db lőszerrel.

Cser őrnagy

Forrás: Megyei Bíróság, B. 967/1957.

 

Nagykanizsa, 1956. november 2.
A Dunántúli Kőolajipari Gépgyár Munkástanácsa átirata
a Rendőrség Karhatalmi Tanácsának

Rendőrségi Karhatalmi Tanács
Nagykanizsa

A Dunántúli Kőolajipari Gépgyár munkástanácsa igazolja, hogy Horváth Ferenc úr a DKG munkástanács megválasztott tagja.
Horváth Ferenc úr a gépgyári dolgozók bizalmát bírja s ennek fejében kérésünk, hogy a volt vadászfegyverét személyes tulajdonába a fenti Tanács visszaadja. Nevezett tanácstag személyét személyazonossági igazolvánnyal igazolja.
Kérjük fentiek szíves elintézését.

Nagykanizsa, 1956. november 2.

[Villányi József]
munkástanács elnöke

Forrás: Megyei Bíróság, TB. 1/1958.