Nők Nagykanizsa történetében

A Nő az erő című zalai program részeként a Nők Nagykanizsa történetében témájú beszélgetésre került sor a könyvtár szervezésében 2020. július 29-én. A könyvtárpalota előtti térség adott helyet a találkozónak. Kiderült, hogy a forróság ellenére ez az árnyas hely nagyszerű terület ilyenféle programnak.

A beszélgetőtársak – Büki Pálné, Czupi Gyula, Kunics Zsuzsa, Mikó-Baráth Franciska, Tarnóczky Attila – csapatát Horváth István gazdagította, aki a témához illeszkedő Halis István elbeszélést olvasott fel.

Képes beszámolónk megtekinthető a képre kattintva

Nemcsak a téma felvetése jelentett újdonságot, valójában is a „lecsóba csaphattak” a vendégek, hiszen lecsókóstolással zárult a sokakat vonzó program.

A találkozóra emlékező várostörténeti tábla is készül, melynek avatására hamarosan invitáljuk könyvtárunk olvasóit. Olyan tábláról van szó, mely a képen bekarikázva látható.

Utóirat:
A résztvevők ezzel a kártyával térhettek haza, mely könyvtárunk Nagykanizsa történetének legfontosabb feldolgozásait tartalmazó honlapjait mutatja:

A programról a Zalai Hírlap és a Kanizsa TV is beszámolt.