Farkas Ferenc

(Nagykanizsa, 1905. dec. 15. - Budapest, 2000. okt. 11.)
zeneszerző

FARKAS FERENC 1905. december 15-én született Nagykanizsán. Már gyermekkorában vonzódott a muzsikához, és tehetsége korán megnyilvánult. Nyolcéves korától zongorázott - ekkor már Budapesten élt a család -, majd középiskolái elvégzése után a Zeneakadémia zeneszerzés szakának növendéke lett. Weiner Leó és Siklós Albert tanítványa volt. A Zeneakadémia befejezése után 1929-től két évig Rómában Ottorino Respighi, a világhírű zeneszerrző művészképzőjét látogatta. Ez a két római esztendő nagy hatással volt zeneszerzői tevékenységére ugyanúgy, mint a budapesti Zeneakadémián magába szívott Bartók és Kodály hatás. Műveiben egyesíti a világos latin szerkesztést a magyar hangvétellel, így lett igazán egyéni hangú zeneszerző.
Az 1930-as évek elején Bécsben és Koppenhágában dolgozott, több filmhez írt kísérőzenét. Hazatérve 1935-től a Zeneakadémia tanára, majd néhány évig Kolozsváron tevékenykedett az ottani konzervatóriumban és operában. 1945 után Székesfehérváron töltött el két tanévet, majd 1949-től a budapesti Zeneakadémia zeneszerzés tanszékének tanára, később tanszékvezetője lett. A zeneszerző életútja ezzel egyenletes mederbe jutott, termékeny környezetet teremtve további művészi és pedagógiai munkásságához.
Farkas Ferenc alkotói tevékenysége nagyon széleskörű és sokoldalú, a zeneirodalom szinte valamennyi területét felöleli. Írt zenés színpadi műveket: A bűvös szekrény című vígoperája mellett a népszerű Csínom Palkó daljátékot és a Furfangos diákok című balettet; oratóriumokat, kantátákat, köztük a szülővárosának ajánlott Thury-kantátát, számos kórusművet, kamarazenei darabokat, zenekari műveket. Alkotásait Európa-szerte játsszák, ismerik, becsülik és sokra tartják.
Mint pedagógus nemzetközi rangú magyar zeneszerzők nevelője. Tanítványa volt többek között Ligeti György, Kurtág György, Petrovics Emil, Szokolai Sándor.
Farkas Ferenc hosszú és termékeny pályája alatt számos kitüntetésben, elismerésben részesült: Liszt-díj (1933); Ferenc József-díj (1934); Klebelsberg-díj (1943); Kossuth-díj (1950, 1991); Erkel-díj (1960); Érdemes művész (1965); Kiváló művész (1970); Herder-díj (1979); a Magyar Népköztársaság babérral ékesített érdemrendje (1985), az Olasz Köztársaság érdemrendjének lovagja (1985); Bartók-Pásztory-díj (1986). 1965-ben szülővárosának, Nagykanizsának díszpolgára lett.
Életének kilencvenötödik évében hunyt el 2000. október 11-én.