Farkas Ferenc és Nagykanizsa
Farkas Ferenc egy nyilatkozata szerint "Zalai származásomnak fele igaz,
másik nem. Édesapámat Nagykanizsára helyezték. Ott születtem, s ott voltam ötéves
koromig. De tudni kell, hogy a család eredeti gyökerei oda nyúlnak."
(Laczkó András: A megkezdett úton. Boglárlellei beszélgetés Farkas Ferenccel.
= Somogy 1986. 6.)
Farkas Ferenc Nagykanizsán született 1905. december 15-én a Vörösmarty utca 36.
számú, ma is álló és ugyanezt a címet viselő házban.. Édesapja,
Farkas Aladár katonatiszt volt, akit fia születése után öt évvel Budapestre
helyeztek. Így Farkas Ferenc csak első életéveit töltötte szülővárosában. Első
zenei élményei is a kanizsai családi otthonhoz fűzték: édesapja cimbalmozott,
édesanyja zongorázott, mindketten amatőr módon.
Már mint nemzetközileg elismert zeneszerző, 1965-ben, hatvanadik születésnapja
alkalmával látogatott el újra a városba. Akkor így nyilatkozott a Zalai Hírlap
újságírójának: "Ötvenöt éve nem jártam Nagykanizsán. Gyerekkori, halvány
emlékeimben egy szürke kisváros képe élt. És a mai meg a tegnapi séták során jóleső
örömmel láttam, hogy ez a város az ország egyik leggyorsabban fejlődő települése,
hogy modern gyárai, lakótelepei épültek, hogy élénk a kulturális élte. Komolyan
mondom, büszke vagyok, hogy ebben a városban születtem. És ezt az érzést ennek
a látogatásnak köszönhetem."
A születésnapját megelőző napon, 1965. december 14-én Farkas Ferencet a Nagykanizsa
Díszpolgára címmel tüntették ki, majd este személyes közreműködésével ünnepi
hangverseny zajlott le a Hevesi Sándor Művelődési Házban (akkor Vöröshadsereg,
ma Sugár út 3. szám alatt). A Rozgonyi Általános Iskola kórusa Kodály Nagyszalontai
köszöntőjével üdvözölte a Mestert, majd két kanizsai diáklány énekelte dalait
magának a zeneszerzőnek a zongorakíséretével. (A közreműködő diáklányok egyike,
Horváth Mária azóta Zádori Mária néven ismert hangversenyénekesnő.)
A koncerten fellépett a Nagykanizsai Szimfonikus Zenekar is. Az együttest
Farkas Ferenc karmesternövendék fia, Farkas András vezényelte. A hangverseny
kiegészítéseként a művelődési ház klubjában kiállítás nyílt a zeneszerző munkásságáról.
Ez az 1965-ös látogatás ismét közel hozta Farkas Ferencet Nagykanizsához, mert
attól kezdve rendszeres kapcsolatban maradt a várossal.
Legközelebb 1976 márciusában járt szülővárosában két jeles évforduló kapcsán.
Egyrészt maga a zeneszerző pár hónappal azelőtt töltötte be hetvenedik életévét,
másrészt pedig a kanizsai Zeneiskola emlékezett meg fennállásának ötvenedik évfordulójáról.
Mindezek tiszteletére a város jelentős zenei eseménysorozatot szervezett. Március
27-én a Hevesi Sándor Művelődési Központ új épületének nagytermében
zajlott le a Farkas Ferenc műveiből összeállított
ünnepi hangverseny. Műsora: Bűvös szekrény - nyitány, Szerelmek madarai - dalciklus
Szőkefalvi Nagy Katalin előadásában, Magyar barokk táncok, Piccola musica
di concerto, Bábtáncoltató-szvit és Két magyar tánc. Közreműködött a Nagykanizsai
Szimfonikus Zenekar Dárdai Árpád vezényletével. A dalciklust és a hangversenyt
záró Két magyar táncot a zeneszerző vezényelte.
Másnap, március 28-án a jubiláló Zeneiskolában került sor a dél-dunántúli zeneiskolák
ifjúsági kamarazene fesztiváljára, amelyen Farkas Ferenc zsürielnökként vett részt.
1979 márciusában a Nagykanizsai Szimfonikus Zenekar ünnepelte fennállásának ötvenedik
évfordulóját. Ez alkalomból volt az ősbemutatója a szerző jelenlétében Farkas
Ferenc Nagykanizsa városa számára írt művének, az Ének vitéz Thury Györgyről
című kantátának. A vegyeskarra, zenekarra és narrátorszövegre készült darab Kanizsa
történelméből merítette témáját: Thury György várkapitány halálát elevenítette
meg archaizáló stílusban, ugyanakkor mégis hamisítatlanul XX. századi hangon.
A mű szövegét a zeneszerző állította össze korabeli forrásokból, históriás énekekből
és Zrínyi Miklós Szigeti veszedelem című eposzának soraiból. A kantátát a Debreceni
Kodály Kórus, Rajhona Ádám színművész és a Nagykanizsai Szimfonikus
Zenekar adta elő Dárdai Árpád a vezényletével.
Farkas Ferenc 1985-ben töltötte be nyolcvanadik életévét. Születésnapját követően
pár nappal ismét Nagykanizsa vendége volt. A Zeneiskola növendékei és tanárai
által adott ünnepi hangversenyt december 18-án tartották a Hevesi Sándor Művelődési
Központ kamaratermében. Az alkalomra a nagykanizsai Városi Könyvtár Kalauz
Farkas Ferenchez címmel bibliográfiát jelentetett meg a zeneszerzőről.
1990 decemberében, nyolcvanötödik születésnapján is ünnepi hangversennyel várta
a város a még jó erőben levő Mestert. Farkas Ferenc jelenlétét azonban az akkoriban
zajló taxis blokád megakadályozta.
Utoljára 1995-ben, kilencvenedik születésnapja alkalmából találkozhattak a zeneszerető
kanizsaiak személyesen Farkas Ferenccel. Nagykanizsa Megyei Jogú Város abban az
évben ünnepelte első írásos említésének 750. évfordulóját, s ez az évfordulós
egybeesés kettős fénnyel ragyogta be a Hevesi Sándor Művelődési Központban a Zeneiskola
által megrendezett ünnepi hangversenyt. Az idős Mester már két bottal ment fel
a színpadra, de teljes szellemi frisseséggel köszönte meg a zeneiskolai tanárok,
növendékek által nyújtott nagyszerű zenei teljesítményeket és fogadta a város
vezetőinek köszöntését, a közönség ünneplését. Az ünnepi hangverseny összekötőszövege,
amely mintegy rövid keresztmetszetet nyújtott Farkas Ferenc tevékenységéről, műveiről,
megjelent a Kanizsai Almanach 1995 című kötetben.
Nagykanizsa kilencvenötödik születésnapjára is hazavárta Farkas Ferencet. Még
2000. őszén is a személyes találkozás reményében folytak az előkészületek a decemberi
látogatásra és hangversenyre, amikor október 11-én a zeneszerző halálhíre érkezett.
A 2000. december 15-én, születésének 95. évfordulóján tartott megemlékezéseken
fia, Farkas András Svájcban élő karmester jött el édesapja szülővárosába és vett
részt a rendezvényeken, a délutáni - videofelvételekkel illusztrált - előadáson
Farkas Ferenc életművéről, amelyet Farkas András személyes emlékekkel egészített
ki. Majd a Jézus Szíve templomban gyászmise és emlékhangverseny következett Tüttő
István polgármester megemlékezésével és a Zeneiskola tanárainak, növendékeinek
és együtteseinek közreműködésével.
Neves szülöttének halála után Nagykanizsa azzal is szeretné emlékét őrizni, hogy
Zeneiskolája a 2001/02. tanév nyitásakor felvette Farkas Ferenc nevét. 2001. december
15-én szülőházát emléktáblával jelölték meg, a Zeneiskolában pedig személyes tárgyaiból,
kottákból, könyvekből, hangfelvételekből, plakátokból emléksarkot alakítottak
ki.