Régi kanizsaiak olvasmányai újra olvashatók

Az 1800-as évek második felében a városban nyomda, újság és könyvkiadó is működött. Gyakran több is. A Wajdits család tagjai meghatározók voltak ezen a területen, ők még kölcsönkönyvtárat is működtettek. Egy vidéki, nagykanizsai könyvkiadó helyi érdekű könyveket adott ki akkor is. Ha szélesebb körben terjesztett könyveket jelentetett meg, akkor bizony az öldöklő piaci versenyben olyan szűk területet kellett találnia, ahol egyedinek, különlegesnek számított.

Wajditsék két ilyen rést találtak. Németből magyarított szerzőt adtak ki („Kotzebue Ágoston” művei) és tematikus gyűjteményeket közösségi alkalmakra.

Ezekből a tematikus gyűjteményekből sikerült egy eredeti kötetet vásárolni a könyvtár számára. Címe: Rajta fiúk, vígadjunk! (dalos könyv a dalkedvelők számára). A sorozat bemutatását ezzel az újdonsággal kezdjük. A féltett, eredeti kötet lehetőséget ad újabb, az eredeti másolataként készült változat készítésére is, mely kölcsönözhető a könyvtárból. Az 1865-ben megjelent első kiadás vált elérhetővé. (Az Országos Széchényi Könyvtár katalógusa szerint 5 kiadást is megélt a munka, végül a kétszeresénél is nagyobbra duzzadt a terjedelme.) Ennek a kiadásnak az az értéke, hogy még a kiegyezés (1867) előtt jelent meg. Több olyan szerzőt és szöveget is tartalmaz, melynek megjelentetéséhez politikai bátorság is „szükségeltetett”.

Egy mai nagykanizsai nyomda, a Kanizsa Rehab Nonprofit Kft. nyomdája készítette a másolatokat. Ehhez a könyvtár készítette a sokszorosítható elektronikus változatot (ez a változat le is tölthető a honlapunkról). A Könyvtárpártoló Alapítvány pedig elkészíttette a példányokat. Abban bízva, hogy az érdeklődők, akik saját példányt szeretnének, támogatásukkal lehetővé teszik újabb kanizsai régi könyvek hozzáférhetővé tételét.

Élményekben gazdag kutakodást kívánunk az elektronikus változatban. Kedves olvasmányélményt a kölcsönzött példányhoz. Azok pedig, akik saját példányt szeretnének, itt érdeklődhetnek: info@nagykar.hu