Kedves Olvasó!

Könyvtárunk újra megnyitotta kapuit. A nyári ügyelet – a szokásos 10–18 órás nyitvatartáson kívül – továbbra is működik hétköznapokon 8.00 és 10.00 óra között augusztus 31-ig. A Hevesi úti fiókkönyvtárunk a költözés és a meleg miatt csak hétfőn és kedden tart nyitva 9-17 óra között.

Családi kvízest

Családi kvízesttel, valamint hangulatos limonádé- és süteményvásárral zárta be kapuit a könyvtár két héttel ezelőtt. A népszerű meséktől a könyvtártörténeti érdekességekig terjedő, változatos feladványok feledhetetlen és tartalmas kikapcsolódást nyújtottak a résztvevő csapatoknak. A teljes rendezvény az intézményben dolgozó diákmunkás lányok kezdeményezésére született meg. A projekt alapötletét az adta, hogy a könyvtár kávézóját kényelmes babzsákfotelekkel szeretnék még vonzóbbá tenni a fiatalabb korosztály számára. A diákok nemcsak a játékos est megvalósítását vállalták magukra, hanem a vásár megszervezését is – az itt befolyt összeget pedig teljes egészében a kiszemelt babzsákfotelek beszerzésére fordítja a könyvtár.

A Kanizsa TV beszámolója
(Fotó: Kanizsa Médiaház)

Rózsás János 100

Centenáriumi emléknapnak adott otthont intézményünk: a magyar kényszermunkatábor-irodalom kulcsfigurájára, Rózsás Jánosra emlékeztünk. A rendezvény vendégei – köztük neves történészek és a szellemi örökség gondozói – nemcsak a kilencéves szovjetunióbeli raboskodás megrázó tapasztalatait és a történeti dokumentáció jelentőségét idézték fel, hanem az író rendkívüli emberi tartását és a kultúra iránti töretlen szeretetét is. Könyvtárunk büszkén ápolja a Nagykanizsához ezer szállal kötődő szerző emlékét, akiről emlékolvasó-termet is elneveztünk. Fedezze fel a korszakformáló életművet! Rózsás János kötetei és a munkásságát feldolgozó művek kölcsönözhetőek könyvtárunk gyűjteményéből.

A Kanizsa TV tudósítása

(Fotó: Kanizsa Médiaház)

Nyári nyitvatartás

2026. július 27. (hétfő) és augusztus 9. (vasárnap) között Kálvin téri főépületünk és fiókkönyvtáraink is zárva lesznek.

Ez idő alatt sem kölcsönzésre, sem visszavételre, sem könyvfoglalásra nincs lehetőség. (A késedelmi díjak sem nőnek.)

Nyitás augusztus 10-én, hétfőn:
Hevesi fiók: 9 órakor
Kiskanizsai fiók: 9 órakor
Kálvin téri főépület: 10 órakor (ügyelet már 8 órától)

Hírlevelünk is 2 hétig szünetel.

Olvasásban gazdag pihenést kívánunk!

FELHÍVÁS SZAKDOLGOZATI KÉRDŐÍV KITÖLTÉSÉRE

Zala vármegye

Tóth Melinda vagyok, ápoló és a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karának végzős népegészségügyi ellenőr hallgatója. Szakdolgozati kutatásomban azt vizsgálom, hogyan gondolkodnak a felnőttek a fogyatékossággal élő emberekről, mennyire elfogadók, és hogyan viszonyulnak hozzájuk a mindennapokban.

Kiemelten keresem azokat a 18. életévüket betöltött személyeket, akik Zala vármegyében élnek vagy életvitelszerűen ott tartózkodnak. A kutatás célterületei: Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg.

A kérdőív kitöltése önkéntes és teljesen anonim, körülbelül 15 percet vesz igénybe. Nem kérek nevet, e-mail-címet vagy más közvetlen személyazonosító adatot; a válaszokat kizárólag összesített formában használom fel. Minden egyes kitöltés egy lépéssel közelebb visz a diplomámhoz.

A kérdőív elérhetősége:

Kattintson ide a kérdőív megnyitásához

A QR-kód beolvasásával vagy a fenti hivatkozásra kattintva közvetlenül megnyitható a kérdőív.

Tóth Melinda

PTE ETK – népegészségügyi ellenőr BSc

Éjszaka a könyvtárban

Idén is megrendeztük az esti könyvtári eseményünket, mely a Nagykanizsai Család-és Gyermekjóléti Központ „Vár ránk a nyár” szünidei programsorozatának egyik állomása is volt. Közel 200 gyermek, és az ő szüleik, nagyszüleik töltötték meg élettel a sejtelmes sötétségbe burkolózó könyvtárunkat. Esti mesékben és játékokban nem volt hiány. A legnagyobb népszerűségnek a zseblámpás manókeresés örvendett. Emellett lehetett sakkozni és a Gémkapocs Társasjáték Klub közreműködésével több játékkal játszani. Debütált az árnyékszínházunk, illetve a retró, mégis örök kedvenc diafilmes mesék is helyet kaptak a repertoárban. Emellett a Főmanónk mesélt a gyerekeknek, „Halis Istvánunk” pedig a szülőknek olvasott felnőtt meséket. Természetesen kölcsönzésre is volt lehetőség, mellyel szerencsére sokan éltek. Zárásként a gyerekeket egy bögre kakaóval vendégeltük meg. A kiosztott könyvtári manókereső mester igazolványok csak 1 évig érvényesek, így jövőre újra várunk mindenkit éjszaka a könyvtárba!

Képes beszámolónk

A Kanizsa TV híradása