Meghívó

A Napfény Egyesület és a könyvtár szeretettel hívja egy író-olvasó találkozóra 2024. február 22-én, csütörtökön 10 órára.

Vendég Balogh Márta, böhönyei alkotó

A Bálint Ágnes emlékkiállítás csoportos látogatása is megkezdődött

Harmadik osztályosok a Kőrösi iskolából voltak a vendégeink kedves kísérőikkel együtt. Nemcsak a kiállítással, Bálint Ágnes életművével, hanem az Azolo játékkal is megismerkedtek. Egy történet megismerése után közösen válaszoltak Azolo kérdéseire. Azzal a tervvel indultak haza, hogy részt vesznek a második és harmadik osztályosok között meghirdetett „bajvívásban”, hogy ők is AZOLOvaggá váljanak. Azok, akik nem jutnak el csoportosan hozzánk, az Azolo játékra ütve letölthető, illetve kinyomtatható játéklapot készíthetnek maguknak és csatlakozhatnak a játékhoz, akárcsak azok, akik egyénileg látogatják meg a kiállítást a könyvtárban.

Veresegyház

A veresegyházi városi könyvtár vendégei voltunk. Könyvtárosok előtt beszélhettünk Azolo lehetőségeiről. A résztvevők elmondása szerint munkájukban segítségükre lehet az Azolo nyújtotta lehetőségek sorozata. Reméljük, hogy a 25 éves születésnapjára készülő város ifjú polgárai közül többen lesznek Azolo használói egy tervezett könyvtári kezdeményezés révén.

A Jane Goodall Intézet szervezésében Együtt a remény útján, itthon és Afrikában. Változtassuk meg a világot! címen tartottak konferenciát könyvtárunkban

A könyvtár részéről Benke Dániel mutatta be a könyvtár zöld programját és az eddig elért eredményeket.

A Jane Goodall Intézet a méltán híres Passzold vissza Tesó programja mellett az Ugandában elért eredményeket is vázolta a közönségnek. Az elmúlt években kikötőt és egy iskolát is sikerült felújítani.

A helyi közösségek közül a nagykanizsai Loco-Motiv Közösségi Alapítvány mutatta be közösségépítő/pártoló programjait, többek között a Green Gerilla pályázatukat.

A Taita Alapítvány munkája, az afrikai árvákért szívmelengetően önzetlen küldetés.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálatról sem elsősorban az afrikai missziók jutnak az eszünkbe, pedig nagyon aktív szerepet vállalnak Afrikában. Különböző projektjeikkel szeretnél elérni, hogy mindenki tiszta vízhez és tisztálkodási lehetőségekhez juthasson.

Az AfriKata Közel Afrikához az önkéntesség fontosságára és lehetőségeire híva fel a figyelmet.

Jelen világunkban kiemelt jelentősége van az önkéntességnek a világ bármely pontján. Ezért is tudott jó szívvel a programhoz csatlakozni könyvtárunk.

Képes beszámolónk

A Kanizsa Tv beszámolója

Véget ért a Loco-Motiv Közösségi Alapítvány Adj egy ötöst kampánya

Nagyon örülünk, hogy egy olyan kezdeményezéshez csatlakoztunk, amivel elősegíthetjük, hogy jobbnál jobb programok, ötletek valósuljanak meg a városunkban.

Külön öröm, hogy egy csapatépítő élményt is sikerült nyernünk!

Könyvtárunk munkatársai a továbbiakban is csatlakoznak és gyűjtik az ötforintosokat!

Köszönjük a Loco-Motiv Közösségi Alapítványnak a lehetőséget!

Kanizsai évfordulók – városunk jeles napjai

1946. február 25-én tartották a rendház és a templom megalapításának 250. évfordulóját, ahol megemlékeztek gróf Berger Kristófról, aki az építéshez telket adományozott. Ő volt a rendház második megalapítója. Az ünnepi beszédben méltatták a 18. század veszprémi

püspökét, Padányi Bíró Mártont is, akinek nagy szerepe volt abban, hogy Nagykanizsa Magyarországhoz tartozik.

Nagykanizsa Városi Monográfia 3. kötet 590. oldal

Könyvajánló

Az Állatbarát Könyvtár Program februári könyvajánlata Sigrid Nunez: A barát című regénye.

Az amerikai írónő könyve egy gyászoló ember története: hogyan képes feldolgozni egy közeli barát elvesztését. Maga mellé veszi az elhunyt kutyáját, aki szépen lassan a társává, barátjává válik, és a gyásza is ezáltal enyhülni kezd. A regény átszövi számos irodalmi, zenei, és filmes utalás – melyek között magyart is találunk! Ha egy egyedi stílusú, különleges hangvételű könyvet olvasna ember és állat kapcsolatáról, Nunez könyve remek választás lehet!