A mindennapok mesterséges intelligenciája – Hogyan könnyítheti meg az életedet a generatív mesterséges intelligencia?

2024. augusztus 15. 18 óra

Az előadó Böjti Bence lesz, az előadás tervezett ideje 30-60 perc, 30+ perc a kérdésekre. A kérdések közben már tudunk teázni/kávézni.

Előzetes jelentkezés facebookon

Egy újabb példát mutatunk be a mesterséges intelligencia különleges „képességeiből”. Biztosan mindenkivel előfordult már, hogy egy szkennelés után felismertetett szöveg tele volt felesleges írásjelekkel. Mi most tömegesen előforduló szóközökkel és elválasztójelekkel zsúfolt szöveget javíttattunk ki MI-vel. Nemcsak javított, hanem értelmezte is a szöveget, és egy kis bővítményt is elhelyezett benne. Érdemes megkeresni a képre kattintva.

A Hevesi Iskola AZOLOvagjairól

Korábbi beszámolóink alapján a szlovéniai, gyertyánosi, a palini, a piarista, a Péterfy, a Kőrösi, a kiskanizsai, valamint a Zrínyi iskolák Azolovagjairól emlékeztünk meg. A legtöbben azonban a Hevesi iskolában vettek részt a játékban. Először azokat az osztályokat látogattuk meg, ahol jobbára közösen oldották meg a feladatokat: 2.A2.B3.B3.C

Az osztálynév-link és a képek mögött is képsorozatok találhatók.

Könyvtár elején lévő funkciók alakulása 1. Padok

Padok

Még bebútorozatlan lakásnak tűnik 2009 tavaszán a könyvtárunk előtti tér.

A nyár azonban meghozta az első padokat 2009 júniusában. Ezek máig szolgálják a város közönségét és az olvasóinkat. 2009. június 8-án azt is sikerült megörökíteni, amikor még nem is kerültek végleges helyükre a padok. Ezeket a lócákat a VIA Kanizsától kaptuk, és már 15 éve tesznek jó szolgálatot.

A figyelmes újságolvasó a Zalai Hírlap 2011. április 1-i kanizsai mutációjában már arról értesül, hogy a könyvtár elé is új utcabútorok kerülnek, és ez nem volt áprilisi tréfa, mert 2011. június 10-éről már rendelkezünk olyan felvétellel, mely a bejáratunk két oldalánál mutatja a két új barna padot, mely a Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület jóvoltából került épületünk elé.

A 2020. szeptember 2-i hírlevelünkben adtuk hírül, hogy a barna padok után a fehér ülőalkalmatosságok is megújultak.

Az épületünk előtti zászlótartók mögött, a kanizsai olvasmányok QR-kódos fala elé készült a legutóbbi ülőalkalmatosság, szintén a VIA Kanizsa kivitelezésében. Ennek megvalósítását már a Jane Goodall Intézet segítette anyagiakkal.

Még nem véglegesült, de már láthatók azok a padok is, melyeket az épület rámpájától balra, a Halis István emléksarkunk látogatói számára szánunk. Ezeknek a padoknak az a különlegessége, hogy olyan könyvtári polcokból készültek, melyeket – bár évtizedek óta nem használunk már – így hasznosítottuk karbantartó kollégánk jóvoltából.

KANIZSA kaLAND 2024

A Nagykanizsai Család- és Gyermekjóléti Központ idén nyáron is megszervezi a Kanizsa Kaland elnevezésű kalandtúráját július 15. és augusztus 25. között. Könyvtárunk ebben az évben is az egyik állomás, a Könyvtári kalandtúra (16. feladat) feladatait majd augusztus 12. és 16. között tudják teljesíteni a résztvevők. Mindenkinek ajánljuk, aki részt szeretne venni egy izgalmas, sokszínű nyári kalandban! A teljes feladatsor itt érhető el (a könyvtáré itt: elsőmásodik oldal). Kalandra fel, Kanizsa!