Lovászi: megjött az első eredmény!

Szeretnénk, ha minden könyvtár megjelölné, esetleg külön polcon mutatná be azokat a könyveket, melyekhez Azolo kérdéseket szerkesztett. Lovásziban tett látogatásunkkor is ez történt. Bemutatónkon azt is megmutattuk, hogyan lehet Azolo kérdéseire válaszolva az eredményt megmutatni diáktársainknak, tanárainknak, szülőknek, könyvtárosnak. Lovásziban a művelődési ház facebook-oldalán örömmel tudatta, hogy az első ilyen válasz már meg is érkezett a könyvtárba.

Emlékezés egy vadászpilótára

A Hadak útján című programsorozatunk 13. előadása rendhagyó módon zajlott le. Vendégeink, dr. Pozsgay Péter tartalékos főhadnagy és Pozsgay Gyula grafikus, képregényrajzoló délelőtt diákoknak, délután pedig a nagyközönségnek tartott előadást. Az előadás folyamán vitéz nemes Molnár László főhadnagy életéről tudhattunk meg többet, aki az egyik legeredményesebb magyar vadászpilóta volt.

A délelőtti előadáson a Batthyány Lajos Gimnázium és a Zrínyi Miklós Általános Iskola diákjai és a nagykanizsai kadétok is részt vettek.

Pozsgay Gyula grafikus több, a fiatalokat is megszólító képregényt készített már a témában. Nagyapja történetét feldolgozó Öreg tigris című képregényéből könyvtárunknak is ajándékozott.

Képes beszámolónk

Író-olvasó találkozó kanizsai szerzővel

2024. április 25-én különleges író-olvasó találkozóra került sor könyvtárunkban. Vendégünk Bánovics Attila nagykanizsai származású első regényes krimiíró volt. A jó hangulatú beszélgetésen megtudhattuk, milyen nehézségei vannak a regényírásnak, egy könyv kiadásának és nem utolsósorban egy bankrablásnak.

A szerző könyve, Az espani bankrabló már kölcsönözhető könyvtárunkban is.

Nagyon várjuk már az író következő regényét is!

Képes beszámolónk

Ajándék könyvek

Könyvtárunk állománya igazi ritkaságokkal gyarapodott. Olvasóink nemcsak a régebbi könyveiket adományozzák intézményünknek, hanem előfordul, hogy a nagyon régieket is.

Barbarits Lajos dedikált Nagykanizsa című monográfiájával és Tuboly Victor 1889-ben, a Fischel Fülöp Könyvnyomdájában kiadott verseskötetével gazdagodott gyűjteményünk.

És előfordul, hogy a könyvtáros ilyen kedves üzenetekkel találkozik az ajándék könyvekben.

Így készültünk az EU-ba 20 éve

Könyvtárunk május 1-jén az Erzsébet téri ünnepi programra egy 20 évvel ezelőtti „ipartörténeti” érdekességgel készül. Az EU-s csatlakozás alkalmából készült Kanizsánkkal az EU-ba CD-nket visszük a könyvtári sátorba. Különlegessége a CD-nek, hogy a még általánossá nem vált internethasználat előtt az internetre jellemző megoldással mutatja be az EU-s csatlakozásra készülő Nagykanizsát. Ha szeretné a sátorban megtekinteni, szeretettel várjuk május 1-jén délután az Erzsébet térre. Ha saját gépén szeretné működtetni, akkor a fenti linkre kattintva már megteheti.

Egy csészényi könyvtár

Kávé és tea az olvasnivaló mellé

Kattintson a képre a nagyításhoz!

A kávét főzők kötényt viselve végezhetik a kávéfőzést.
Az Egy csészényi könyvtár feliratú kötényt először Kun Sándorné (Ági) és Budavölgyi Kálmán önkéntes kávéfőzők „öltötték magukra”.

Támogatóink, Szécsényi Ágnes és Bella András könyvtári csészéjének átadása

Az Egy csészényi könyvtár programunk úgy működik, hogy adományokból biztosítja a szemes kávét és minden, a kávéhoz szükséges kelléket. Szécsényi Ágnes és Bella András ebben voltak hosszú ideig a segítségünkre azzal, hogy önkéntes munkájuk eredményét szemes kávé vásárlására biztosították. Köszönjük segítségüket azok nevében is, akik ezt a kávét elfogyasztották.

Szécsényi Ágnes és Bella András a kép bal oldalán.