A 2024-es batyus szilveszter a korábbiaknál is több érdeklődőt vonzott. A résztvevők száma meghaladta a 170-et. Az est programajánlata szintén a vendégek hozta batyus produkciókból állt.
Láthattuk a nagybakónaki színjátszók jelenetét, több énekszámot, unokák és nagyszülők szilveszteri hangulatú fellépéseit, a legnagyobb csoportot mozgatók most is a meridián tornások és a szenior táncosok voltak. A sok táncolást az éjféli Himnusz szakította meg, mely talán az est legmeghatóbb pillanata volt, ugyanis a rádióból felhangzó Himnuszt olyan nagy számban énekelték együtt a szilveszterezők, hogy végül a hangosítást kikapcsolva zengett a Himnusz a könyvtár épületében.
2024. évi elégedettségi vizsgálatunk is ehhez a szilveszteri programhoz kötődött. Megkérdeztük a résztvevőket, hasznosnak tartják-e és elégedettek-e a szilveszteri batyus bállal, egyöntetűen hasznosnak találták és elégedettek voltak a programmal. A megkérdezettek szavának hitelességét bizonyította az is, hogy többségük az elmúlt évek jó tapasztalatai alapján szilveszterezett újra a könyvtárban.