Mario Vargas Llosára emlékezünk

89 éves korában elhunyt Mario Vargas Llosa Nobel-díjas író, akinek művei főként a totalitarizmus gonoszságairól szóltak.

Vargas Llosa, aki 1936. március 28-án született, ötéves korára tanult meg olvasni, és főleg olyan szórakoztató irodalmi nagyágyúkon nőtt fel, mint Alexandre Dumas, Karl May vagy Victor Hugo. A latin-amerikai irodalommal csak hazájától távol, 1958-as Európába érkezése után ismerkedett meg igazán.

Legismertebb, itthon is megjelent művei közé tartozik a Négy óra a Catedralban, a Háború a világ végén, a Pantaleón és a hölgyvendégek, a Mayta története, a Ki ölte meg Palomino Molerót, a Halál az Andokban.

Vargas Llosát 2015-ben az irodalomtudományok díszdoktorává avatta az Eötvös Loránd Tudományegyetem.

A szerző, akinek végül 2010-ben ítélték oda az irodalmi Nobel-díjat, melyet – az akadémia indoklása szerint – Llosa a hatalmi berendezkedések élethű bemutatásáért és az egyén ellenállásának és kudarcának képszerű ábrázolásáért kapta.

(forrás: hvg.hu)

Előadás és könyvbemutató Takács-Sánta András humánökológussal – beszámoló

Múlt heti vendégünk Takács-Sánta András humánökológus, az ELTE oktatója volt. Délelőtt a Batthyány Lajos Gimnázium diákjainak tartott izgalmas előadást az élővilág emberi tevékenységek általi elszegényedéséről, valamint arról, hogy mit tehetünk ellene, miért érdemes bízni és reményekkel telve a jövőbe tekinteni.

Délután a felnőtt közönséget is sikerült a székhez szegeznie a Világeleje című könyvének bemutatójával. A cselekvő remény mellett fontos hangsúlyt kapott a világ és annak politikai környezete, mely szükséges a változásokhoz. Az egyének szerepvállalása is elengedhetetlen, mit tudunk tenni a környezetünk jobbá tételében, ehhez nyújt segítséget és ötleteket az előadó által is szerkesztett kiutak.hu.

Vendégünk először járt Nagykanizsán, így a két előadás között a városnézés sem maradt el. 

A program a Könyvtár és a Nagykanizsai Jane Goodall Intézet Regionális Központjának közös szervezésében valósult meg.

Képes beszámolónk

Halis Podcast – „Utazni nagyon jó – de a legjobb mindig megérkezni” – beszélgetés Kenyeres Oszkárral

Az epizódból a következő kérdésekre kaphat választ a hallgató:

– Melyik volt az első, nagy utazása, amely valamely szempontból meghatározónak mondható?
– Használ-e még útikönyveket, olvas-e útleírásokat, vagy inkább a mai technológiára váltott?
– Mikor kezdődött ez az elvágyódás, a világ megismerésére való törekvés?
– Az önálló felfedezés vagy az élmények átadása nagyobb öröm?
– Hogyan lehet időt szakítani az utazásokra?
– Sanghajban Petőfi szobor?
– Az élmények hogyan változtatják meg az ember világról alkotott képét?
– Élet utazás nélkül?
– Megvan-e már a következő úti cél?
– Van-e olyan terve, hogy a rengeteg élményét egy könyvben összegzi?

Legújabb podcastunk LETÖLTHETŐ a nagykar.hu honlapunkról, így akkor is hallgatható, ha nincs internetelérése. Elérhető még Spotify-on és a YouTube-on is.

Tasi Katalin volt a könyvtár vendége a költészet napja alkalmából

Délelőtt osztályoknak tartott foglalkozást, délután pedig egy nyilvános eseményre is sor került. A gyerekek papírszínházas mesét hallgattak, megismerkedtek a svéd típusú versek világával, melyeken keresztül megelevenedett a szerző kanizsai gyermekkora. Könyvtárunk munkatársa, Krasznai Bertalan megzenésített versekkel színesítette a programot.

Képes beszámoló

A Kanizsa Tv tudósítása