Könyvtárunkban rendezték meg a zalai könyvtárak a 33. József Attila Megyei Versmondó Verseny döntőjét

A jó színvonalú versenyen Kereki Judit könyvtáros (Zalaegerszeg, József Attila Könyvtár), Horváth Gyula színművész (Hevesi Sándor Színház) és Kardos Ferenc költő, könyvtáros (Halis István Városi Könyvtár) zsűrizett. A rendezvényt Gábris Jácint, Nagykanizsa Megyei jogú Város Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sport Bizottság elnöke, illetve a zalaegerszegi és kanizsai könyvtár igazgatói, Tóth Renáta és Benke Dániel nyitották meg.

A versenyre a területi döntőkből korosztályonként az első két helyezett jutott tovább, ami azt is jelentette, hogy a legjobbakat hallgathatta a mintegy 60 főnyi közönség.

A kötelező vers mindkét korosztályban József Attila vers volt, az 5-6. osztályosok kategóriájában a Perc, az 7-8. osztályosok kategóriájában a Fiatal életek indulója.

A szavalóverseny díjazottjai:

5-6.osztályosok (10 versmondó):

I.   helyezett: Mánfai Szófia
II.  helyezett: Tóth Zselyke
III. helyezett: Burján Hanna Laura

7-8. osztályosok (12 versmondó):

I.   helyezett: Soós Szófia Noémi
II.  helyezett: Kovács Rebeka
III. helyezett: Lecsek Zoé

Képes beszámolónk
A Kanizsa Tv híradása

Játék a versekkel a költészet napjához kapcsolódva

Az elmúlt hetekben a Péterfy és a Rozgonyi iskola 5. és 6. osztályos diákjai vettek részt olyan irodalmi foglalkozáson, melyben a verseké volt a főszerep. Kortárs és klasszikus költők művei kerültek nagyító alá rejtvényként, szófelhőként, kirakóként és megzenésített formában. Néhány vers pedig arra is alkalmat adott, hogy eljátsszák, előadják a gyerekek.
Képes beszámolónk

Ajándék könyvtárunknak

Az Inkey kápolnához szervezett Inkey megemlékezéskor könyvtárunk nagy megtiszteltetésben részesült. A 47. Honvédzászlóalj Hagyományőrző Egyesület egy a 47. honvédzászlóalj 1848–49-es történetét bemutató térképet ajándékozott nekünk, amit büszkén és nagy örömmel tettünk ki. A térkép a történelmi tájékoztató pult mellett tekinthető meg.

Madárvédelem a könyvtárban

Épületünk rengeteg üvegfelülettel rendelkezik, ami sajnos a madarak számára komoly balesetveszélyt vagy akár a halálukat is jelentheti. Ezért a tájékozódásukat segítő madármatricákat helyeztünk ki, ezzel is csökkentve a balesetek számát.

Új könyvek a könyvtárban

A nap sugarai mellett új könyvek is bőséggel érkeznek szépirodalmi részlegünkbe


A könyvtár emeletén is izgalmas, új könyvekkel várjuk kedves olvasóinkat


Legújabb gyerekkönyveink

A képekre kattintva elolvashatóvá válnak a címek.