Ismét egy nagyszerű íróval lett kevesebb a világ. Alice Munro-tól búcsúzunk, aki 2013-ban az Irodalmi Nobel-díjat is elnyerte. Munkássága és életműve által tovább él velünk.
Szerző: halisistvan
Kanizsai évfordulók – városunk jeles napjai
A 238. Árpádházi Boldog Jolánta leánycserkészcsapat a Notre Dame Leánygimnázium cserkészcsapata volt.
1938. május 22-én alakult Miltényi Györgyi vezetésével, első gyűlése május 19-én volt. 1939 márciusában kapta nevét és a cserkészszövetségbe való felvétel visszaigazolását. Az első avatást 1939. május 21-én tartotta. Az avatáson jelen volt Krátky István polgármester, József főherceg és Lindermayer Antónia, a magyar leánycserkészek főcserkésze. A táborozások, a háztartási ismeretek elsajátítása mellett segélyakciók szervezésében vett részt. A Zöldkereszt támogatása volt fő tevékenységi területe.
Részlet a Kanizsai Enciklopédia 53. oldalán található „cserkészet” szócikkből
Szavak a falakon
Szavak a falakon, mesélő kanizsai táblák
A Don-kanyarból hazatért katonákat 1944. május 16-án köszöntötte a város ünnepélyes keretek között. A II. világháborúban harcolt kanizsai alakulatoknak állít emléket a Felsőtemplom falán található tábla. Olvassa el a történetüket!
Tisztelettel ajánljuk a Könyvtári szombatok programját figyelmébe.
Adózóknak való
A Könyvtárpártoló Alapítvány az SZJA 1%-ával támogatható. (Adószáma: 19272588-1-20)
Véradásra hívjuk
Ajándékozzuk meg beteg embertársainkat az egyik legszebb ajándékkal, az élet örömével! Nyújtsuk karunkat értük!
Véradásra várjuk 2024. május 10-én, pénteken 12 és 16 óra közt a Halis István Városi Könyvtárba!
Aki tud jönni, azt szeretettel várjuk, mindenki mástól pedig azt kérjük, hogy a környezetében élő személyeknek adja át az információt!
A sikeres együttműködés reményében tisztelettel:
Halis István Városi Könyvtár – Vöröskereszt – Civil Kerekasztal
Egész nyáron könyvtári napközit tervezünk
Érdeklődni, jelentkezni személyesen a gyermekkönyvtárban, telefonon (0630/6287266) vagy e-mailben (olvasotabor@nagykar.hu) lehet.
Májusi Könyvtári szombatok (70. alkalom)
9:00–13:00 Az Azolo lehetőségei
9:00–13:00 Sakk
10:30–11:00 Papírszínház
11:00–12:30 Tarnóczky klub
11:10–11:30 Közös daltanulás Igrictibivel
Egy csészényi könyvtár
A keleti városrész könyvtára
Örömünkre egyre többrétűen használja a városrész lakossága a könyvtárát.
Hevesi fiókkönyvtár megújult honlapja
Halis Podcast – A Balaton, mint menedék – beszélgetés Kovács Emőke: Balatoni értéktár című könyvéről
Elkészült a legújabb podcast adásunk. A következő kérdésekre kaphat választ a hallgató:
- Történetek a magyar tengerről: lehet egyszerre hiteles és befogadható?
- Kinek szólnak ezek az esszék és mennyire népszerű a téma mai szemmel?
- Hogyan változott a Balaton megítélése, szerepe az elmúlt két évszázadban, mikortól kezdett kultikus hellyé válni?
- Levéltárak, képeslapok, fotók, memoárok, mint inspiráló eszközök?
- Lehet-e hiteles forrás a szájhagyomány?
- Milyen kötődése volt a népszerű lektűrszerzőnek, Claire Kenneth-nek közkedvelt tavunkhoz?
- A háborút követően milyen irodalmi hálózatot alakítottak ki a magyar írók a Balatonnál?
Legújabb podcastunk LETÖLTHETŐ, ezért akkor is hallgatható, ha nincs internetelérése (nagykar.hu, Spotify), és a YouTube-on is elérhető.
Azolo látogatása Pákán
Azolo újabb könyvtárlátogatáson vett részt, a pákai iskola könyvtárában avattuk Azolo könyveinek gyűjteményét. A személyes hangú találkozókon az alsó tagozat minden osztálya megismerkedett az azolo.hu lehetőségeivel. Ők is örömmel válaszoltak Azolo kérdéseire, vitás esetekben szavazással döntöttek a helyes válaszról, mindig sikerrel. Most is a legnagyobb mozgást az jelentette, hogy Azolo könyveibe egy jelet ragasztottunk, mely mutatja, hogy az a könyv is azolós könyv. Az alkalmat színesítette, hogy a felső tagozatosokkal kollégánk Jane Goodall működését ismertette meg.
Hadak útján hadtörténeti előadás
Író-olvasó találkozó
2024. május 16. (csütörtök) 14 óra Író-olvasó találkozó Melegáné Csóti Ágnessel
Állatbarát Könyvtár Program
Új hónap, új kihívások. Az Állatbarát Olvasó Kihívás májusi könyvajánlata Balogh Boglárka – Bedő Orsolya : az orrszarvúk hajnala c. könyve. Az olvasmány Gyöngyi Krisztián ökológus életéről és haláláról szól, a küzdelmeiről, melyeket a fekete orrszarvúk megmentéséért folytatott. Könyvajánló asztalunk könyvei májusban az orrszarvúkról, Afrikáról, veszélyeztetett állatokról, ikonikus állatvédő személyekről szólnak.