Március 15-re készült kiállításunk eddig csak rövid időre volt látható. A Zalai Hírlap tudósított róla. A kiállítás egyes darabjait most levelünkben mutatjuk be.
Kategória: Kiállítás
2020 – Fényes félszázad – Nagykanizsa 1870-1920
Március 15-re készült kiállításunk eddig csak rövid időre volt látható. A Zalai Hírlap tudósított róla. A kiállítás egyes darabjait most levelünkben mutatjuk be.
2020 – Fényes félszázad – Nagykanizsa 1870-1920
2020. március 13-tól kiállítás látható nagykanizsai március 15-ékről, és ezzel indul a Fényes félszázad című tematikus évünk. Az év során úgy szeretnénk bemutatni Nagykanizsa 1870 és 1920 közötti 50 évet, ahogy az a könyvtárunk által elérhetővé tett anyagokból megismerhető.
A tablón olvasható újságcikk itt jól olvasható mai tördelésben.
A 2020-as magyar kultúra napi kiállítás öt új tablója közül az ötödik, utolsó képével búcsúzik sorozatunk
Kiállítások a könyvtárunk emeletén
Érdemes könyvtárunk emeleti részét is meglátogatni, a könyveken kívül egyre többször kiállításokat is szervezünk ide. A mostani kiállításról az alábbi képen olvashat, a képre kattintva nagyíthatja.
A 2020-as magyar kultúra napi kiállítás öt új tablója közül a negyedik
Kiállítások a könyvtárunk emeletén
A 2020-as magyar kultúra napi kiállítás öt új tablója közül a harmadik
A 2020-as magyar kultúra napi kiállítás öt új tablója közül a második
A magyar kultúra napja tiszteletére készült kiállításunkról szóló híradás a Zalai Hírlapban
A könyvtár szolgáltatásait bemutató kiállításról készült Kanizsa TV híradás
2004 óta kiállítás a magyar kultúra napja tiszteletére
A könyvtár szolgáltatásait bemutató kiállítás megnyitóján, melyet 2004 óta készítünk a magyar kultúra napja tiszteletére, szép számú érdeklődő jelent meg.
A kiállítást ajánló gondolatok után a Hölgyklub tagjai mutatták be kedves programjukat.
Képes beszámolónk a kiállítás megnyitóról
A 2020-as magyar kultúra napi kiállítás öt új tablója közül az első
Magyar kultúra napja a könyvtárban
Korábbi éveinkhez hasonlóan a könyvtár szolgáltatásait bemutató kiállítást készítünk a Magyar kultúra napja tiszteletére.
A kiállítást megnyitja: Czupi Gyula
Időpont: 2020. január 22. 12:45
Egy kiállítás utolsó képe
Az 1956. november 14-én megjelent plakát megmutatása a zárása az október 23-a tiszteletére készült kiállításunknak. A kiállítás ideje lezárult, honlapunkon azonban továbbra is megtekinthető.
Az utolsó dokumentum már a későbbi időszakból ismert ellenségképet rajzolja fel. Tíz nappal a forradalom leverése után hadi állapotnak megfelelő eljárással fenyeget a megszálló hadsereg képviselője. Itt köszönünk el a korabeli történésektől és ezekkel a gondolatokkal a könyvtári emlékező kiállítástól.