Játék a versekkel a költészet napjához kapcsolódva

Az elmúlt hetekben a Péterfy és a Rozgonyi iskola 5. és 6. osztályos diákjai vettek részt olyan irodalmi foglalkozáson, melyben a verseké volt a főszerep. Kortárs és klasszikus költők művei kerültek nagyító alá rejtvényként, szófelhőként, kirakóként és megzenésített formában. Néhány vers pedig arra is alkalmat adott, hogy eljátsszák, előadják a gyerekek.
Képes beszámolónk

Ajándék könyvtárunknak

Az Inkey kápolnához szervezett Inkey megemlékezéskor könyvtárunk nagy megtiszteltetésben részesült. A 47. Honvédzászlóalj Hagyományőrző Egyesület egy a 47. honvédzászlóalj 1848–49-es történetét bemutató térképet ajándékozott nekünk, amit büszkén és nagy örömmel tettünk ki. A térkép a történelmi tájékoztató pult mellett tekinthető meg.

Madárvédelem a könyvtárban

Épületünk rengeteg üvegfelülettel rendelkezik, ami sajnos a madarak számára komoly balesetveszélyt vagy akár a halálukat is jelentheti. Ezért a tájékozódásukat segítő madármatricákat helyeztünk ki, ezzel is csökkentve a balesetek számát.

Új könyvek a könyvtárban

A nap sugarai mellett új könyvek is bőséggel érkeznek szépirodalmi részlegünkbe


A könyvtár emeletén is izgalmas, új könyvekkel várjuk kedves olvasóinkat


Legújabb gyerekkönyveink

A képekre kattintva elolvashatóvá válnak a címek.