FÉNY NAP a könyvtárban

A Fogyatékkal Élők Nyílt Napját nagy érdeklődés mellett rendezte meg a könyvtár és a mozgáskorlátozottak nagykanizsai egyesülete. A programban Benke Dániel bemutatta a Könyvfutár akadálymentes könyvtári szolgáltatást. Dr. Fliszár Mária, a Kanizsai Dorottya Kórház mozgásszervi rehabilitációs osztályának főorvosa a kórház iskolai érzékenyítő programjait ismertette, melyben a dél-zalai mozgáskorlátozottakat tömörítő egyesület is partner. Ezen túl szó esett a Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület és az Aranyfény Egyesület egészéggel kapcsolatos és karitatív projektjeiről, melyet Budavölgyi Kálmán ismertetett. A kora esti záró műsort a kerekesszékes Rolldance táncsoport és az Eraklin Táncklub előadása zárta és az általuk vezényelt össztánc. Több, mint 60 fő vett részt a programon s élvezte az akadálymentes, szép könyvtári teret.

A forradalom leverése után

Október 23-i kiállításunk képei közül az időrendben következőt mutatjuk be.
Az előző két szórólap a forradalmi szervek dokumentuma volt. Most egy falragasz következik, ez azonban már a forradalom leverése után készült. A szovjet csapatok 1956. november 5-én szállták meg Nagykanizsát, november 7-én el is hagyták a várost. A helyi katonai parancsnok ezek után tett közzé ezt az utasítását.

Nagykanizsai dokumentumok 1956 közelgő évfordulójára

Több dokumentum bemutatásával emlékezünk 1956 nagykanizsai eseményeire. Az időszakban kevés nyomdatermék készülhetett. Több azonban fennmaradt. Az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) gyűjteményének felhasználásával a következő hetekben egy-egy emlék megmutatásával emlékezik könyvtárunk.
A forradalmi napok új városi vezetése, a Nemzeti Bizottság első határozatait, döntéseit így hozta a város közönségének tudomására 1956. október 29-én szórólapként:


Hírlevelünkben megjelenő képekből a könyvtárban kiállítás is készül október 23-a tiszteletére.

Nagykanizsai dokumentumok 1956 közelgő évfordulójára

Több dokumentum bemutatásával emlékezünk 1956 nagykanizsai eseményeire. Az időszakban kevés nyomdatermék készülhetett. Több azonban fennmaradt. Az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) gyűjteményének felhasználásával a következő hetekben egy-egy emlék megmutatásával emlékezik könyvtárunk. A dokumentumok közül a legkorábbi 1956. október 27-i. Falragaszként jelent meg az utcákon. Üveges Lajos, a helyőrség parancsnoka ebben a formában tette közzé az általa elrendelt kijárási tilalmat:

2019. október 22. (16.30) Könyvbemutató

Göncz LászlóEmberek a Pannon végeken” című kötetének lesz bemutatója a Halis István Városi Könyvtárban. A szerzővel Kardos Ferenc beszélget.
Részlet a kötet egyik recenziójából: „A közülük való író-történész által rögzített történetük a közép-európai sors alig ismert mélységeibe világít. Ilyenek például a Muravidék 1941. tavaszi visszacsatolásának a magyarok számára boldog és az 1945-ös megtorlás tragikus epizódjai”. A kötetben szép példák olvashatók a hetési magyar, szlovén, zsidó lakosság békés együttéléséről és a határmentiek határhoz való viszonyáról. A kötetbemutatón Göncz László a Muravidék 20. századi történetéhez kapcsolódó legfrissebb kutatásairól is szól.
Mindenkit szeretettel várunk!

2019. szeptember 23-26. Könyvtár a Kultúr Korzón

Játék (sakk, gólyaláb stb.) és bemutatók az Ady utcában. Szellemi és ügyességi játékra is hívjuk az érdeklődőket. Bemutatkoznak a könyvtár csoportjai is (Nagykanizsai Gólyalábasok, Meridiántornások).

Nálunk találkozhat a kanizsai mozgáskorlátozottak és a kanizsai írók egyesületével is.

Az okostelefont használókat külön meglepetés is várja.

Az elmúlt évek Kultúr Korzóinak hangulatát idézi ez a felvétel: