A fotópályázat beadásának határideje 2025. szeptember 30.
Részletek az alábbi linken.

Intézményünk 2 fő álláshelyet hirdet meg, könyvtárosi munkakörben.
Munkavégzés helye: Halis István Városi Könyvtár (8800 Nagykanizsa, Kálvin tér 5.) és telephelyei
Könyvtárunk hétfőtől péntekig a szokott időben (10–18 óra) várja olvasóit, szombaton pedig 9–13 óráig!
Hevesi úti Fiókkönyvtárunk is újra a „régi” nyitvatartás szerint látogatható.
A könyvtár által tavasszal hirdetett vers- és novellaíró pályázat középiskola vers kategóriájának 1. helyezettje a Nagykanizsai Piarista Gimnázium (tavalyi tanév szerint) 11. osztályos tanulója, Nagy Jázmin lett. A verse ide kattintva olvasható.
Az összes pályamű a könyvtár honlapján megtalálható. Hírlevelünkben minden héten közlünk egyet.
Új hónap, új olvasnivalók. Ezúttal az állatbarát könyvtárak közös témája az állati utazás, a könyve pedig Balogh Boglárka: A sárkány gerince című útleírása.
Az orrszarvúk hajnala és az Ezerarcú Föld című köteteinek sikere után a National Geographic Magyarország szerzője újabb kalandokra indul a világ túlsó felére, hogy az eltűnőben lévő kultúrák és a kihalófélben lévő állatok nyomába eredjen, valamint az UNESCO védelme alatt álló területeket is bebarangolja. A személyes történeteket olvasva Földünk veszélyeztetett állatai éppúgy megelevenednek a lapokon, mint azok a hétköznapi hősök, akik a megmentésükre tették fel az életüket.
Milyen élményt nyújt, amikor egy dalban verssorok köszönnek vissza? Amikor egy gondolat egyszerre tud megszólalni zenében és költészetben? Az Összeér című esten Varga Bence (Zaporozsec) dalai és Szép Renáta előadásában Kosztolányi, Radnóti, Weöres Sándor, József Attila és Shakespeare sorai fonódnak össze. Dal és vers párbeszédbe lép, új fényt adva a régi szavaknak és új mélységet a jól ismert dallamoknak. Zene és irodalom itt valóban összeér – frissen, meglepően, inspirálóan.
A meghirdetett programok a jelzett időponttól eltérő időpontban is kérhetők, igyekszünk egyéni érdeklődéseknek is eleget tenni.
9:00–13:00 Kézműves foglalkozás gyerekeknek
9:30–12:30 NagyKAR, Hungaricana, Arcanum
10:30–11:00 Papírszínház
A rossz idő miatt elmaradt a Nagykanizsai Család- és Gyermekjóléti Központ, a Kanizsai Kulturális Központ, a Nagykanizsai Rendőrkapitányság és a könyvtár közös nyárzáró programja. Az új időpont: 2025. szeptember 6. Sok szeretettel várjuk a gyerekeket és szüleiket a Csónakázó-tónál 13 óra és 19 óra között. A könyvtár mesesátorral készül.
A kávézni vágyókat és a kávét önkéntesként főzni vágyókat egyaránt szeretettel várjuk Egy csészényi könyvtár programunkra.
Kattintson a képre a heti „órarendhez”!
Könyvtárunk újra várja olvasóit!
Hétfőtől péntekig a szokott időben (10–18 óra) vagyunk nyitva, a szombati nyitvatartásra még szeptemberig várni kell.
A könyvtár által hirdetett vers- és novellaíró pályázat középiskola vers kategóriájának 2. helyezettje a nagykanizsai Dr. Mező Ferenc Gimnázium 11. osztályos tanulója, Kis Bence lett. A verse ide kattintva olvasható.
Az összes pályamű a könyvtár honlapján megtalálható. Hírlevelünkben minden héten közlünk egyet.
A Kanizsa TV híradása a könyvtárban megtekinthető Halis-kötetek kiállításáról.