A pályázatra rengeteg rajz érkezett. Köszönjük a diákoknak, szüleiknek, tanáraiknak. A tervünk az, hogy minél több képet bemutatunk levelezőpartnereinknek.
A város napján újra sok gólyalábazó volt Nagykanizsa főutcáján. Először a sátrunk környékén tanulták meg sokan a falábon járást, majd az Erzsébet tér közepén egy a közönséget bevonó bemutató és együttjátszás keretében. Akik ebben a közös Erzsébet téri játékban részt vettek, a lángossütő automatából kaptak egy-egy kóstolót (köszönjük a támogatást). Volt, aki nem lángosra, hanem a könyvtárban egy-egy ajándékkönyvre váltotta a részvételért járó emlékkártyát.
Az Utca Tánc Fesztiválon, 2023. május 19-én és 20-án újra találkozni lehet a könyvtárosokkal és a gólyalábazás lehetőségével a város főutcáján. A kitartóbb játékostársainknak most is könyvet ajándékozunk.
Hogy néz ki egy generációs regénynek álcázott irgalmatlan kocsmatúra? Kiderül Szarka Károly íróval folytatott elgondolkodtató beszélgetésünkből, ahol többek közt szó esik a 30-as generáció kríziseiről, nagyvárosi elmagányosodásról és napi szintű függőségeinkről.
Az adást Osvald Éva témához kapcsolódó könyvajánlója színesíti.
Nem csak az érintett korosztálynak! 🙂
Legújabb podcastunk már elérhető YouTube-on, Spotify-on, illetve a nagykar.hu-n, innen letöltve akkor is hallgathatja, ha nincs internetelérése.
Ajándékozzuk meg beteg embertársainkat az egyik legszebb ajándékkal, az élet örömével!
Véradásra várjuk 2023. május 5-én, pénteken 12–16 óra közt a Halis István Városi Könyvtárba.
Aki tud, azt kérjük, hogy jöjjön, a többiektől pedig egy megosztást kérünk a Civil Kerekasztal vagy a Halis István Könyvtár Facebook oldalán, a program sikere érdekében!
– Gólyalábazási lehetőség és oktatás a teljes nyitvatartási időben – AZOLOvagok – Mesés papírszínház alsós diákoknak – Sakk Kardos Ferenccel – Népszerű informatika – Tarnóczky klub. Kanizsai barangolások a NagyKARon és az Arcanumban – Az Arcanum Digitális Tudománytár használata
2023. május 15-ével véget ér a verseny, addig várjuk a kitöltött AZOLOvag adatlapokat minden érdeklődőtől.
Ha az „azolo” szót az olvasott könyv címével vagy annak jellemző szavával együtt írjuk be a Google keresőjébe (tehát azolo sanel), akkor az első találatok közt találjuk a megfejtésre kiszemelt könyvet. Erre kattintva már válaszolhatunk is a könyvhöz készített kérdőívre a kinyomtatott adatlap segítségével.
A pályázatra rengeteg rajz érkezett. Köszönjük a diákoknak, szüleiknek, tanáraiknak. A tervünk az, hogy minél több képet bemutatunk levelezőpartnereinknek.