Egy csészényi könyvtár

Vendégünk egy kávéra, teára. Figyelje a pontos időpontokat honlapunkon!

Tudja-e, hogy hogyan működik az Egy csészényi könyvtár programunk?

A programnak három szereplője van:
– az adományozó, aki szemeskávét ajándékoz a programhoz;
– a kávé főzői, akik megbeszélt időpontokban főzik a kávét, teát – ma négy ilyen kávéfőzős csoportunk van;
– az, aki elfogadja az invitálást és megkóstolja a kávét, teát, melyet az önkéntesek főznek.

Örömmel látjuk Önt is az adományozók, a kávét főzők vagy a könyvtárban kávét kóstolók csoportjába. A következő telefonon jelentkezhet: 30 / 937-1614.

Halis Podcast – Mit ér egy könyv manapság?

Az utóbbi idők válságos helyzetében arra voltunk kíváncsiak, hogy mit ér egy könyv a piacon, milyen gazdasági, társadalmi szerepe van manapság? Két irányból közelítettük meg a témát, a könyvtárak részéről Dr. Horváth Sándor Domonkossal, a győri megyei könyvtár igazgatójával beszélgettünk, 

a kiadók és a piac részéről pedig Kovács Zsanett, a Móra Kiadó marketing vezetője volt a vendégünk. Többek között a könyvtárak és a könyvpiac helyzetéről, társadalmi szerepéről és a változó igényekről beszélgettünk velük a Halis Podcast legújabb részében.

Legújabb podcastunk már elérhető YouTube-on, illetve a nagykar.hu-n, innen letöltve akkor is hallgathatja, ha nincs internet-elérése.

Beszélgetés a jazzról – 2022. november 30. szerda 18 óra

Turi Gábor, jazz szakíró vetített képes előadása New Orleansról, a jazz bölcsőjéről

Az előadás után a szerző bemutatja legújabb könyvét.

A Magyar Jazz Szövetség és a könyvtár közös rendezvénye

Kanizsa Tv híradása és a Zalai Hírlap ismertetője segítségével többet is megtudhat a programról.

U.i. Az előadás hetében, november 30-tól december 3-ig, szerdától péntekig 16-tól 18 óráig, szombaton pedig 10 órától Pék Pál hanglemezgyűjteményének jazz-albumaival ismerkedhet Kardos Ferenc segítségével az érdeklődő a Pék Pál – Takács László termünkben.

A közös éneklés öröméért – Énekeljünk együtt Mikulásnak a könyvtárban

Program kisiskolásoknak és szüleiknek

😄😄😄😄😄

2022. november 30-tól december 3-ig (szerda, csütörtök, péntek 16 órától, szombaton 10.30-tól)

A Mikulásnak szóló dalokat énekli és tanítja Fenyvesi Attila.

U.i. Az előadás hetében, november 30-tól december 3-ig, szerdától péntekig 16-tól 18 óráig, szombaton pedig 10 órától Pék Pál hanglemezgyűjteményének jazz-albumaival ismerkedhet Kardos Ferenc segítségével az érdeklődő a Pék Pál – Takács László termünkben.

A szombat a családé, a könyvtárban is

2022. november 26-án a Kálvin téri könyvtárpalotában 9–13 óráig (a Könyvtári szombatok tizenegyedik alkalma).

A könyvtári szombatok tizedik programjának vendégei nagy örömmel vették tudomásul az új lehetőségeket.

Képes beszámolónk

Érdemes szombatra időzíteni a könyvtárlátogatást, mert szombatonként a könyv mellé más érdekességet is ajánlunk.

Az ajánlatunk a képre kattintva olvasható.

A szombati ajánlatunk nyomtatható változata

A könyvtári szombatok programjainak az iskolák számára megfogalmazott változatát is ajánljuk.

Kóstoljon bele a Könyvtári szombatok és a frissen főzött kávé ízébe. Mindkettőt ingyenesen kínáljuk.

A szombat a családé, a könyvtárban is

2022. november 19-én a Kálvin téri könyvtárpalotában 9–13 óráig (a Könyvtári szombatok tizedik alkalma).

Érdemes szombatra időzíteni a könyvtárlátogatást, mert szombatonként a könyv mellé más érdekességet is ajánlunk.

Az ajánlatunk a képre kattintva olvasható.

A szombati ajánlatunk nyomtatható változata

Külön ajánljuk minden látogató figyelmébe a 10 órakor kezdődő fogászati előadást.

A könyvtári szombatok programjainak az iskolák számára megfogalmazott változatát is ajánljuk.

Kóstoljon bele a Könyvtári szombatok és a frissen főzött kávé ízébe. Mindkettőt ingyenesen kínáljuk.