Aktualizálja elérhetőségeit! Ha megadja e-mail címét, azonnal értesítjük, ha lejárt a kölcsönzése.
E hónap sem múlik el a „Nincs időm olvasni” kihívás nélkül
Nők Nagykanizsa történetében
A Nő az erő című zalai program részeként a Nők Nagykanizsa történetében témájú beszélgetésre került sor a könyvtár szervezésében 2020. július 29-én. A könyvtárpalota előtti térség adott helyet a találkozónak. Kiderült, hogy a forróság ellenére ez az árnyas hely nagyszerű terület ilyenféle programnak.
A beszélgetőtársak – Büki Pálné, Czupi Gyula, Kunics Zsuzsa, Mikó-Baráth Franciska, Tarnóczky Attila – csapatát Horváth István gazdagította, aki a témához illeszkedő Halis István elbeszélést olvasott fel.
Nemcsak a téma felvetése jelentett újdonságot, valójában is a „lecsóba csaphattak” a vendégek, hiszen lecsókóstolással zárult a sokakat vonzó program.
A találkozóra emlékező várostörténeti tábla is készül, melynek avatására hamarosan invitáljuk könyvtárunk olvasóit. Olyan tábláról van szó, mely a képen bekarikázva látható.
Utóirat:
A résztvevők ezzel a kártyával térhettek haza, mely könyvtárunk Nagykanizsa történetének legfontosabb feldolgozásait tartalmazó honlapjait mutatja:
A programról a Zalai Hírlap és a Kanizsa TV is beszámolt.
Könyvtárunkban elhasznált telefonok gyűjtését vállaljuk
Erről készített felhívó híradást a Kanizsa TV. Kérjük, csatlakozzon a gyűjtéshez!
Cholnoky Jenő földrajztudós, utazó kiállításmegnyitója
Heti tipp #09
Már heti 7 órával hosszabban és egységesen tartunk nyitva: hétfőtől péntekig 10–18, szombatonként (kivéve július-augusztus) 9–13 óra között!
Heti tipp #08
Akinek a járvány idején érvényes könyvtári tagsága volt, tagságát a zárvatartás idejével meghosszabbítottuk!
Heti tipp #07
6 könyv helyett már 8 könyv is lehet Önnél kölcsönzésben!
A könyvtárosok szakmai hírlevelébe került játszóházunk
Halis a múzeumban
Névadónk, Halis István emlékét könyvtárunk ápolja. Tárgyi emlékei közül többet őriz a múzeum. Ezek egyike a hónap műtárgya.
Meglepetés gyermekolvasóinknak
Találkozó a bejáratnál
Programunkról a Kanizsa TV hírt adott.
Elindult a találkozás a bejáratnál
Az első találkozásokra már sor is került. Az első napon 40 csomagot állítottunk össze az elektronikus levélben és telefonon érkezett kérések alapján.
Az olvasók nagy türelemmel várják meg a sorra kerülésüket. A járvány megkövetelte szabályokat követik. A korábbi, levélben és telefonon érkezett érdeklődésekből láttuk, hogy szívesen jönnének már az olvasók könyvtárba, most személyesen is elmondták, nagyon hiányzik már a könyvtárba járás. Nekünk is nagy öröm a találkozás. Várjuk kedves olvasóink kéréseit, hogy találkozhassunk a megbeszélt időpontokban.
A találkozás lehetőségéről a Zalai Hírlap is írást közölt:
Jó gyakorlat a kanizsai könyvtárból
Az ország könyvtárai számára érdekes tevékenységekről, kezdeményezésekről hírt adó KIT hírlevél bemutatja – képes albuma segítségével is – azt a home office formában végzett munkát, melynek révén újabb és újabb nagykanizsai tartalmakat tudunk a járványveszély idején olvasóink figyelmébe ajánlani.
A hír elolvasásához kattintson a képre!
Sokrétűbb navigáció az Azolo.hu-n
Amióta az országos korlátozások tartanak, március óta 10%-kal bővült Azolo kérdéssor-kínálata, azaz annyival, mint szokott egy egész év alatt. A játékos oldal 2010-ben kezdte meg működését, azóta közel 5000 felhasználóval rendelkezik.
A kérdéssorok kitöltéséhez nem kell semmi más, mint ellátogatni az azolo.hu-ra, rábökni egy kategóriára, vagy saját keresést indítani. Megkereshetjük kedvenc könyvünket, vagy megnézhetjük a Top 30-as listát, az Újdonságokat vagy az iskolásoknak kötelező/ajánlott könyveket. Még azt is kiválaszthatjuk, hányadik osztályosnak keresünk kérdéssort. Ha egy sorozat tagjára bukkanunk, egyetlen kattintással megnézhetjük a sorozat többi könyvét is. Sok könyvet az interneten is elolvashatunk, ezeket összeszedtük a könyv leírásánál.
Ezek a kötetek mind egy-egy sorozatban jelentek meg, ha rájuk kattint, akkor a sorozat összes darabját láthatja, amihez kérdéssor készült:
Jó kalandozást kívánunk!