
Részletek a képre kattintva.
Karácsony közeledtével 5 alsós osztály vett részt könyvtárunk ünnepekre hangoló gyerekkönyvtári foglalkozásán. A Péterfy és Rozgonyi iskola diákjai A Vizcsepp karácsonya és a Fenyőlegenda c. papírszínház meséket ismerhették meg. Ezt követően pedig Farkas Tibor és Krasznai Bertalan előadásában hallgathattak meg a gyerekek jó néhány télhez, téli ünnepkörhöz kapcsolódó dalt, de természetesen a daltanulás és a közös éneklés sem maradhatott el a vidám, jó hangulatú programon.
Hogy könnyű legyen Azolo könyveire találni a könyvtárakban
Először a Zrínyi iskola könyvtárában – csupa felnőtt részvételével – próbáltuk ki, hogyan lehetne a gyűjteményből az azolo.hu honlapon feldolgozott könyveket kiválogatni. Az első képek ennek az eredményét mutatják. Itt jött létre először az a kis külön gyűjtemény, melynek polcain Azolo könyveit találják az iskola diákja és tanárai.
Az első gyűjtemény tapasztalatait felhasználva Gelsén harmadikos kisdiákokkal együtt „alapítottuk meg” a helyi könyvtár Azolo gyűjteményét. A diákok megismerkedtek Azolo-val (a honlap lehetőségeit ismertük meg együtt). Utána Farkas Tibor éneklésével visszaidéztük a Mikulás érkezését, és karácsonyra is gondoltunk. Később mobiltelefonok segítségével mindenki keresett egyet Azolo könyvei közül a gelsei könyvtár gyűjteményben.
Azolo „jelét” a könyvbe ragasztva egy új polcon itt is elhelyeztük Azolo könyveit, ezzel megalapítottuk a gelsei könyvtár Azolo külön gyűjteményét. Reményeink szerint egy kis mozgalmat indítottunk el Kanizsán és környékén, Zalában és az országban is Azolo könyvtári gyűjteményeinek létrehozására.
Könyvtárunk csapata is csatlakozott a Loco-Motiv Közösségi Alapítvány Nagykanizsa „Adj egy ötöst a civileknek!” kampányához. A feladat 5 kg 5 forintos összegyűjtése volt, amit a későbbiekben jótékonysági és közösségi programok finanszírozására fordítanak városunkban.
Örülünk, hogy részt vehettünk ebben a nagyszerű kezdeményezésben!
Krátky István Nagykanizsán született 1887. december 25-én. (…) 8 éves polgármestersége alatt sok fontos beruházás történt a város életében: parkosították a belvárost, az Anya és Csecsemővédő Intézet bölcsődét kapott, jelentősen fejlesztették a közkórházat, és kápolnával is ellátták. Megépült a vajgyár, a 20-as hősi emlékmű, a 48-as gyalogezred hősi emlékműve, a Nagymagyarország irredenta emlékmű, a sportuszoda, az OTI székház, a városi zeneiskola, a református templom, az új 8 osztályos elemi iskola, bővítették az állami méntelepet.
2023. december 22. (péntek) 10–18-ig
2023. december 23. (szombat) 9–13-ig
2023. december 24-től 2024. január 1-ig nem tartunk nyitva
2024. január 2. (kedd) 10–18-ig
2023. december 20-tól
a csak hétvégére elvihető könyveinket is kölcsönözheti,
mert karácsony és szilveszter között nem tartunk nyitva.
A 2023. december 16-i programok:
9:00–13:00 Gólyalábazás
10:00–11:00 Sakk
11:00–12:00 Tarnóczky klub
Az Erzsébet téri adventi vásáron – megfelelő idő esetén – hétfőtől péntekig minden napon 15:30–16:30-ig könyvtárunk gólyalábazási lehetőséggel és kanizsai egyperces élő hangoskönyvvel várja az érdeklődőket.
Az egyik kintlétünkről készültek a képek, gólyalábazó és egyperces történetet hallgató fiatalok is láthatók a képeken.
A kávézni vágyókat és a kávét önkéntesként főzni vágyókat egyaránt szeretettel várjuk Egy csészényi könyvtár programunkra.
Kattintson a képre a nagyításhoz!
– Hogyan tudta egy külhonból érkező erdész rávenni a helyieket arra, hogy a pálinka-alapanyagnak alkalmas gyümölcsfákat fenyőre cseréljék, és kialakuljon a surdi fenyő brandje?
– Miért marad ki a legtöbb történeti összefoglalóból a Somogy-Zala határmenti régió?
– Hogyan került Pagony Károly Surdra, honnan hozta magával a magokat, melyből kialakult a híres csemetekert? Milyen ember volt, hogy emlékeznek rá vissza a korabeli surdiak?
– Egybeesik-e az erdőgazdaság népszerűvé válása azzal, hogy kezdett divatba jönni a karácsonyfa-állítás?
– Nagykanizsa, mint régiós központ milyen szerepet játszott a Pagony-család életében, illetve a város mit köszönhet nekik?
– Példaképnek tekinthető-e Pagony Károly? Mit adott az utókornak, a településnek?
Legújabb podcastunk LETÖLTHETŐ, ezért akkor is hallgatható, ha nincs internetelérése (nagykar.hu, Spotify), és a YouTube-on is elérhető.