2024. szeptember 7. Könyvtári szombatok – Szeptemberben újra kezdjük

Kedves Olvasó!

A családoknak egy biztos, kiszámítható, időjárástól független, minden szombatra érvényes délelőtti meghívást nyújtunk át

2022 szeptemberében indított, eddig 77 hétvégét megért Könyvtári szombatok c. programunkat 2024. szeptember 7-én indítjuk újra.

Az eddigi programokat folytatjuk, és szeptember 7-én többségükből ízelítőt is adunk:

Gyermekeknek szánt programok:

Felnőtteknek és a gyermekek kísérőinek szánt programok:

Újabb elemekkel is színesítjük ajánlatunkat.

Önkénteseink és adományozóink révén teára és kávéra, hozzá némi harapnivalóval is várjuk vendégeinket. (Szeptember 7-én Nyakó Melinda lep meg bennünket helyi hagyományt éltető, sütőben készülő finomsággal.)


Részvétellel, közreműködéssel valamilyen érték létrejöttét is támogatjuk majd terveink szerint. (2024. szeptember 7-én az épületünk előtti új tartalmak és látnivalók elnevezését lehet részvétellel, közreműködéssel kezdeményezni és eldönteni.)

A játékok sorát is bővítjük. (Szeptember 7-én ezek egyikét, az élő, nagy méretű Ki nevet a végén játék mutatkozik be.)

Vendégünk lesz Farkas Tibor (Igrictibi).

Emlékezni pedig Halis Istvánra, névadónkra fogunk, akinek a napokban volt születési évfordulója. (Örülnénk olyan üzenetnek, melyben az lenne, hogy hány éve született Halis István. Címünk: info@nagykar.hu)

A program fő része 10 óra után fog kezdődni, hogy mindenki ideérhessen.

Kanizsai évfordulók – városunk jeles napjai

Augusztus végén a diákok, a tanárok, a szülők mind az iskolakezdésre készülnek. A bevásárlólista nagy része évtizedek óta változatlan: iskolatáskák, füzetek, tankönyvek, író- és rajzeszközök várnak beszerzésre. Hogy hol vették meg mindezt a múlt századi kanizsaiak? A Zalai Közlöny 1924. augusztus 31-i számában megjelent hirdetések alapján városunk két nagy könyvkereskedésében minden megtalálható volt, ami az iskolakezdéshez kellett.

Ajándék könyv

Könyvtárunk állománya egy különleges, hiánypótló kötettel gyarapodott, melyet a Völgyerdő Természetvédelmi Park ajánlott fel. A Nagybakónak csodálatos növényvilága a település térségében található növényvilágot térképezi fel, mutatja be, felhívva a figyelmet környezetünk védelmére, természeti értékeink megóvására. Köszönjük szépen a könyvet, reméljük, sokan fogják kölcsönözni!

KANIZSA kaLAND 2024

Köszönjük a részvételt a Könyvtári kalandtúrázóknak, akik a Kanizsa Kaland program keretében megfordultak könyvtárunkban! A feladatokat mindenki sikeresen teljesítette – mint azt az aláírások is bizonyítják –, így az élmények mellett egy könyvjelzővel gazdagabban térhettek haza. Könyvtárba járni és olvasni egész évben kaland, mindenkit sok szeretettel várunk (vissza)!

Szavak a falakon, mesélő kanizsai táblák

A városban a 48-as gyalogezrednek két emléktáblát is emeltek. Az egyik a kaszárnyájukról emlékezik meg, mely a Sugár úton található Frigyes laktanya volt. Történetével megismerkedhet a rajta elhelyezett QR-kód segítségével, illetve az alábbi linkre kattintva is.

A másik emléktábla a Felsőtemplom hátsó bejáratánál található, és 1924. augusztus 23. óta – kereken 100 éve – tekint le a magasból a városra. Ha többet szeretne megtudni a kanizsai alakulatról és annak I. világháborús részvételéről, kattintson erre a linkre.

Kanizsai évfordulók – városunk jeles napjai

189 évvel ezelőtt született Bátorfi Lajos

Bátorfi Lajos (1835. augusztus 20. Kiskunfélegyháza – 1896. április 29. Nagykanizsa), újságíró, író, helytörténész. Iskoláit szülőhelyén, majd Szegeden, Aradon és Pesten végezte. 1858-tól dolgozott újságíróként, számos hírlapnál és folyóiratnál foglalkoztatták. Győrből került Zala megyébe. Ő hozta létre 1868-ban Nagykanizsán Magyarország első hölgy élc-lapját, a Kandi Klárit. 1872. január 1-jétől szerkesztője lett a Nagykanizsán kiadott Zala-Somogyi Közlönynek (1874-től Zalai Közlöny), 1876 és 1878 között pedig az ekkor megjelenő Adatok Zala megye történetéhez című folyóiratnak. 1880 és 1887 között szintén az ő szerkesztésében és kiadásában látott napvilágot kéthetenként a Zalai Tanügy című lap. Verseskötetei jelentek meg, színműveket és útirajzokat írt, ezenkívül ma is használható történeti munkák szerzője.

Fő művei: 111 költemény 1860–64 (Nagykanizsa, 1869), Sonettek (Pest, 1871), Konstantinápolyig és vissza (Nagykanizsa, 1873), A muraközi kérdés (Nagykanizsa, 1873), Adatok Zala megye történetéhez (Nagykanizsa, 1876–1878), Tíz év emléke Zalában 1867–1876 (Nagykanizsa, 1878), Párisig és vissza (Nagykanizsa, 1878), Nefelejtsek (Költemények. Keszthely, 1884), Rómáig és vissza (Nagykanizsa, 1888).

Bátorfi Lajos síremlékét 2006-ban dr. Károlyi Attila újította föl saját költségén, ahogy erről a könyvtár honlapján is olvasható Kanizsa újság 2024. augusztus 14-i száma beszámol.

Kanizsai enciklopédia 29. oldal Bátorfi Lajos szócikke

Böjti Bencével sokan találkoztak a meleg ellenére a könyvtárban

Ha valaki a mesterséges intelligenciára gondol és annak használatára, biztosan inkább fiatal közönségre számít egy ilyen témában elhangzó előadáson. Érdemes tanulmányozni a Kanizsa Tv beszámolóit és a mellékelt felvételek képeit, mert egyáltalán nem egy szűk generáció érdeklődött a téma iránt. Számunkra ez azt jelenti, hogy olvasóink ebben a témában is igen széles korosztályból verbuválódnak.

Köszönjük Böjti Bencének a téma felvetését és azt, hogy bizonyította Kanizsán és a könyvtárban is élénk a figyelem erre a témára, vagyis arra, hogy a mindennapok mesterséges intelligenciája hogyan könnyítheti meg az életünket.

Számunkra különösen jóleső érzés volt, hogy kollégáink eddigi MI-kísérleteit külön figyelemmel kísérte Bence, és úgy beszélt rólunk, mint a korszak lehetőségeit azonnal kihasználó intézményről.

A témában készült Halis Podcast is.

Képes beszámolónk

A Halisból a Széchényibe

Az elmúlt években komoly figyelmet kapott az olvasóinktól és a város lakóitól könyvtárunkba érkező ajándékkönyvek legalaposabb átválogatása, hogy a lehető legtöbbet hasznosítani tudjuk. Az igazán régi könyveket még a két nemzeti könyvtár online katalógusában is megnéztük, és ha nem találtuk, akkor felajánlottuk nekik.

Legutóbb az Országos Széchényi Könyvtár kérte az alábbi dokumentumokat a felajánlottak közül:

  1. Mértan : az új tanterv szerint a középtanodák használatára / Lutter Nándor – 3. kiad. 1875
  2. Ázsiai titkok, ázsiai emberek / Ossendowski ; ford. Sajó Aladár [1926]
  3. A féltékenyek : regény / Márai Sándor. – 1-2. köt. [n. a.] a Délvidéki Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Egyesületének Kiadása
  4. A rom titkai : regény. 1. köt. / Jósika Miklós – 2. kiad. 1868
  5. Kis képes biblia az elemi iskolák III-VI. osztálya részére / irta … és átd. Gerely József – 21. kiad. 1918

Nagy öröm számunkra, hogy olvasóink segítségével a nemzeti könyvtárunk állományát is sikerült gyarapítani!

Köszönjük!