Az Állatvédelmi Témahéten Kardos Ferenc könyvtáros (és egyúttal néprajzkutató) kollégánk is tartott előadást a mitológiákban, mondákban, szokásokban szereplő madarakról. A szerepjátékkal is gazdagított, a mondákbéli állatvilágról szóló előadást szívesen ajánljuk bármely iskolában.
Különös FÉNY a könyvtárban
2023. október 21-én, szombaton a Mozgáskorlátozottak Nagykanizsa és Vidéke Egyesülettel együttműködve rendeztük meg a Fogyatékkal Élők Nyílt Napját, mozaikszóval – a FÉNY Napot.
Idén a Kanizsa Rehab Nonprofit Kft. boltja mutatkozott be. A megnyitón a több, mint száz fogyatékkal élő embert foglalkoztató cég HR vezetője, Nagykanizsa korábbi körjegyzője, Szabóné Dr. Csányi Mariann nyitotta meg azt a kiállítást, melyen fogyatékkal élők és őket támogató alkotók mutattak be szép alkotásaikból.
Ezen a délelőttön mutatta be a legújabb aktív kerekesszékeket Kércsi Miklós és Veress Mónika, az Országos Rehabilitációs Intézet munkatársa. Az eszközöket ki is lehetett próbálni.
Az akadálymentes könyvtári sétát követően a programot Riersch Zoltán költővel, egyúttal sorstárssal és Foricsekné Kovács Szilvia musicalénekes előadásával zártuk.
A közel száz, köztük sok dél-zalai kis faluból érkező vendég örömteli, értékeket felmutató esemény részese lehetett otthonunkban, az akadálymentes könyvtárban.
Kanizsa Újság a mobileszközén is
Hírek tőlünk az utcáról is
2023. október 27. 16 órától Halloween parti a gyerekkönyvtárban!
Könyvek Kárpátaljára
A Könyvtári szombatok a 45. alkalomnál tart
A 2023. október 28-i programok:
9:00–11:00 Sakk
9:00–13:00 Gólyalábazás
10:30–11:00 Papírszínház
11:00–12:00 Tarnóczky klub
11:15–11:35 Bábelőadás Bercivel, a sárkánnyal
Egy csészényi könyvtár
Ingyenes TAO Csikung óra
Kedvcsinálónak ajánljuk
TAO Csikung – 60 perces stresszoldó és energetizáló torna
Az ingyenes bemutató időpontjai:
– 2023. október 30-án, hétfőn 17–18 óráig
– 2023. november 6-án, hétfőn 17–18 óráig
Az órához bárki csatlakozhat, életkortól függetlenül! A gyakorlás állva történik, laza, kényelmes öltözék javasolt.
Az órákat Kovácsné Mojzer Anett, TAO Csikung oktató tartja.
Novemberi előzetes
2023. november 13. (hétfő) 16,30 Dr. Fliszár Mária főorvos előadása az időskorúak reumatikus problémáiról (a zalai nyugdíjasok érdekvédelmi szervezetével közös programunk)
* * *
2023. november 30. (csütörtök) 17 óra Író-olvasó találkozó a népszerű krimiíróval, Réti Lászlóval
Részletek a képre kattintva.
Az 1956-os forradalom kezdete Nagykanizsán
Október 24.
„A nagykanizsai 18. légvédelmi tüzér osztálynál Fejes Lajos hadosztály parancsnok harci riadót rendelt el. Tájékoztatta Teleki István századost, az alakulat parancsnokát arról, hogy „Pesten fegyveres felkelés kezdődött” A laktanyában az őrséget megkettőzték.” (Nagykanizsa 1956, 7. oldal)
Az 1956-os forradalom kanizsai és országos eseményeiről szóló könyveinket megtalálják könyvtárunkban.
Ezen a napon történt – évfordulók könyvajánlója
1740. október 20. – III. Károly magyar király halála után lánya, Mária Terézia lépett a trónra. Élete során 16 gyermeknek adott életet. A híres uralkodó magánéletéről Hannes Etzlstorfer írt könyvet Mária Terézia a gyerekszobában címmel.
Szavak a falakon, mesélő kanizsai táblák
Újabb kanizsai emléktábla önti szavakba történetét a QR-kódnak köszönhetően: a Fejtő Ferenc szülőházán található tábla gazdagodott tartalommal. (Fejtő Ferenc az 1956-os forradalom idején már Párizsban élt, munkásságának köszönhetően kaptak a franciák hiteles tájékoztatást a magyar eseményekről.)
A Kanizsa Tv híradásai programjainkról
FÉNY Napja a könyvtárban – Mozgáskorlátozottak nyílt napja
Emlékezés a kanizsai hősökre – Az 1956-os forradalom és szabadságharc nagykanizsai eseményei
A teljes előadás youtube-csatornánkon megnézhető.
Elszakadás helyett együttműködés – vendég volt: Hella Ferenc református esperes
Kiállítás mesehősökkel – Marék Veronika vándorkiállítása
Legfrissebb szépirodalmi könyveink
2023. október 23-án, hétfőn nem tartunk nyitva.
Az ünnephez ajánljuk a hajdani nagykanizsai plakátok képeit. A „Nagykanizsa 1956” című könyv ingyenesen olvasható. És egy előadás a Mindentudás Nagykanizsai Egyeteme sorozatból: Nagykanizsa 1956-os története.