Lélektár

„Az ADHD egy kettős állapot. Azt mondják, hogy ADHD-val küzdő, de én inkább azt mondom, hogy ADHD-val élő.” – Ezekkel a mondatokkal kezdte a decemberi Lélektár előadását Szabó Kinga gyógypedagógus. A „Harmónia a káoszban” című előadása az ADHD-val élő gyermekek támogatásáról szólt. Beszélt az ADHD főbb tüneteiről, melynek pozitív és negatív oldalait részletesen is kifejtette, rengeteg hasznos információt kaptak a résztvevők. Erősítette a hallgatóságban, hogy „az ADHD-s gyerekeket nem elrontották, hanem így születtek.”

Olvasson tovább

Az előadás után került sor a Lírával közös nyereményjátékunk sorsolására is. Tóth Gizella nyerte a Líra ajándékutalványát.

A könyvtár ősszel indult pszichológiai előadássorozata ezzel az előadással a végéhez ért, de csak az idei évre. 2026 februárjában folytatódik a program. Újabb neves szakemberektől hallgathatnak majd előadásokat a gyermeknevelésről és a gyerekek lelki világáról, valamint a stresszkezelésről és az érzelmi intelligencia fejlesztéséről is.

Képes beszámolónk

A Kanizsa TV híradása

Világok találkozója a könyvtárban

2025. december 12-én Czupi Gyula mint könyvkiadó és három szerzője, Babati Csaba, Jeszenői Csaba és Kardos Ferenc találkozott Batthyány-s gimnazistákkal, hogy az olvasásról, a könyv születéséről beszélgessen a kiadó 30 éves jubileuma alkalmából. A szerzők alkotói motivációikról szóltak, s arról, hogyan találtak rá a Czupi Kiadóra. A Kiadó arról is mesélt, hogyan születhet meg egy könyv, és néhány példával bemutatta az általa kiadott műveinek sokféleségét.

A képekre kattintva a szerzők köteteinek könyvtári példányait tekinthetik meg.

Jakabfi Dávid – Realisztikus gyümölcs sütemények vonzásában

Jakabfi Dávid immár második alkalommal tartott interaktív előadást könyvtárunkban. Ezúttal is őszintén mesélt életútjáról, pályafutása fordulópontjairól, valamint azokról a nehézségekről és kihívásokról, amelyek formálták szakmai útját. A személyes történetekből a hallgatóság megtudhatta, hogy a jövőben egy önéletrajzi kötetben is szeretné összefoglalni tapasztalatait. Az előadást követően a résztvevők egy különleges bemutató keretében betekintést nyerhettek a bonbonkészítés rejtelmeibe is. A látványos ízelítőt kóstoló követte, ahol realisztikus gyümölcs sütemények és kézműves bonbonok várták az érdeklődőket. A program zárásaként könyvvásárlásra és dedikálásra is lehetőség nyílt. Akik lemaradtak az előadásról, visszanézhetik a könyvtár youtube-csatornáján.

Fényképes beszámolónk

A Kanizsa TV híradása

2025. december 20. (szombat) – Könyvtári szombatok

A meghirdetett programok a jelzett időponttól eltérő időpontban is kérhetők, igyekszünk egyéni érdeklődéseknek is eleget tenni.

9:00–12:00 Érdekes is lehet az ismerkedés egy nyelvvel?
9:00–13:00 Gólyalábazási lehetőség és oktatás a teljes nyitvatartási időben
10:30–11:00 Papírszínház

NAGYKANIZSA ég és föld között

(Kép: Kanizsa Médiaház)

Könyvtárunkban került sor Varga György fotóriporter kötetének bemutatójára, melyet hatalmas érdeklődés övezett. Az album 300 különleges nézőpontból készült fotón keresztül tárja elénk Nagykanizsa ikonikus helyszíneit és eseményeit. A városról ilyen jellegű fotóalbum több mint egy évtizede nem jelent meg, így hiánypótló alkotásról beszélhetünk. A kötet már kölcsönözhető könyvtárunkban.

Jelenleg a Tourinform Irodában (Nagykanizsa, Erzsébet tér 21.) vásárolható meg, de hamarosan online is kapható lesz a város irányítószámával megegyező összegért.

A Kanizsa TV híradása

A zaol.hu beszámolója

Mikulásnapi családi délután

Mikulás napján különleges családi délutánra vártuk a gyerekeket és szüleiket, ahol igazi ünnepi hangulat fogadta az érkezőket. A mesekuckóban meghitt történetekkel, a kézműves sarokban kreatív alkotnivalókkal, a sakk-pontnál izgalmas játszmákkal, a dallamzugban pedig közös énekléssel lehetett töltődni. A kalandra vágyókat hópehelyvadászat várta, a manóbüfében pedig teával és a Télapó kedvenc sütijével készültek segítő manóink. A délután folyamán ingyenes beiratkozásra és kölcsönzésre is nyílt lehetőség. A Swans Balett- és Tánciskola látványos műsora után megérkezett a nap fénypontja: a várva várt Télapó! A gyerekek csillogó szemmel fogadták, és mindannyian egy adventi színezőt kaptak tőle ajándékba. A színező ide kattintva letölthető.

A Kanizsa TV tudósítása
Képes beszámolónk