A szeptemberi első Könyvtári szombatok sok érdeklődőt vonzott.

A résztvevők megismerkedhettek a könyvtárunk bejárati részének jobb oldalán kialakított „szolgáltatásainkkal”.

A járdáról letérők számára egy külön ösvény nyílt. Ezen elsétálva, esetleg a padokon helyet foglalva Nagykanizsáról a legtartalmasabb és leginformatívabb könyvek, újságok, internetes felületek okostelefonok segítségével letölthető változatait láthatják egy-egy rövid szöveges ajánlással.


Azok a könyvek, melyek a könyvtárunkban folyó munkáról adnak képet, és azok is, melyek Halis István művei,
szintén elérhetővé váltak azon a kicsiny emlékhelyen, melyet névadónknak szenteltünk. Ennek a résznek a megnevezése is megszületett, hiszen a lehetőségek közül – gólyalábazást vállalva – a résztvevők dönthettek.
A program során bemutattuk a
Könyvtári szombatok ajánlatsorát, megkóstoltuk Nyakó Melinda lepényeit és átnyújtottuk a
Kanizsa Élményháznak az alkalomra készített ingyenes használatot lehetővé tevő kuponját.

A velük való együttműködésünk további fejleményei szándékaink szerint gyakran hoznak majd kellemes meglepetést a Könyvtári szombatok programjába.