Országszerte folyt a honvédség szervezése, s mindig újabb és újabb honvéd zászlóaljak alakultak. Zala vármegye mindig az elsők közt volt, ha a hazát vész fenyegette. Sietett is kiadni újabban is a rendeletet önkéntesek toborzására. E végből megindult az egész megyében a mozgalom. Nagykanizsán még mindig jártak horvátok, de azért a toborzás még is megkezdődött szeptember vége felé.

Az önkéntesek a városházánál jelentkeztek, kiknek meg lett ígérve: harc után ezer pengő forint, vagy tíz hold szántóföld; a rokkantaknak örökös eltartás. (…)  

A zalai önkéntesek csapata volt később a híres 47-dik zászlóalj. Első őrnagyuk Ghika Jenő; azután Inkey Kázmér, ki utóbb, mint ezredes, végigharcolta az egész hadjáratot, s szuronytámadásairól híres volt. Izsaszeg, Vác, Nagy-Salló látta vitézségöket! Budavár ostrománál ők voltak az elsők, akik a várfalára kitűzték lobogójukat.  

Cser József: Nagykanizsa a szabadságharc alatt (42. oldal)