Nyugati orvoslás vagy keleti gyógyászat? Béke meditáció – Biczók Bendegúz és Wolherr Virág előadása

Úgy hírlik, egy különösen csillogó társasági esemény készülődik.
A bennfentesek szerint a meghívottak fejenként 2 darab, saját választású poharat díszíthetnek fel, de nem is akárhogyan és akármivel.
A szóbeszéd úgy tartja, hogy a strasszok vakító fénye, a tüllök könnyedsége, a csipkék finomsága és a virágok romantikája uralja majd az asztalokat.
A csillogás hiánya tehát szóba sem kerülhet, sőt, egyesek szerint túlzásba esik majd…
……na de ki lenne az, aki lemondana arról, hogy minderről saját szemével győződjön meg?
Akik időben szeretnének értesülni és helyet foglalni ebben az díszes társaságban, a Mood &Wood (Szasza) és a Gellynity(Andi) oldalai szolgálnak megbízható forrásul.
A pletykák szerint Facebookon, Instagramon és TikTokon lehet a legtöbbet megtudni erről a meglehetősen ígéretes összejövetelről.
A kávézni vágyókat és a kávét önkéntesként főzni vágyókat egyaránt szeretettel várjuk Egy csészényi könyvtár programunkra.
Kattintson a képre a heti „órarendhez”!
A tanulók kézbevehették a legrégebbi könyvünket, és nagy érdeklődéssel lapoztak bele minikönyveinkbe is, nagyítóval próbálták elolvasni az apró betűket. Köszönjük szépen a Thúry György Múzeumnak, hogy erre az alkalomra rendelkezésünkre bocsátott olyan eredeti, nyomdai kézi szedéshez használt fémbetűket, amelyeket a gyerekek kesztyűvel meg is foghattak, és közelebbről megvizsgálhattak 🔠🕵️♀️.
Bognár Lajos Pál, a külügyminisztérium nyugalmazott munkatársa tartott vetítettképes előadást könyvtárunkban. A közönség a rövid történelmi áttekintés után az előadó fényképein keresztül fedezhette fel India Pandzsáb államát, Amritsar városát és az Arany Templomot, melyet részletes és izgalmas élménybeszámoló tett teljessé.Átadták a Kanizsa Fotóklub, a Magyar Fotóművészek Világszövetség és a Könyvtár közös fotópályázatának díjait. A beérkezett pályaművek közül 30 kép kiállításra került intézményünkben, melyet az érdeklődők február közepéig tekinthetnek meg.
A Kanizsa TV beszámolója
(Fotók: Kanizsa Médiaház)
Hétfőn a kiskanizsai iskola 2.a osztályos diákjai fedezték fel a könyvtárat pincétől a padlásig. A raktárban még a könyvtári manóra is rábukkantak. A séta során megtekintették kiállításainkat, majd a gyerekkönyvtárban papírszínház mesét hallgattak és az ügyetlen bohóc történetét is megismerték. A program utolsó felében farsangi szemüveget színeztek és könyveket nézegettek.