A kávézni vágyókat és a kávét önkéntesként főzni vágyókat egyaránt szeretettel várjuk Egy csészényi könyvtár programunkra.
Kattintson a képre a heti „órarendhez”!
A kávézni vágyókat és a kávét önkéntesként főzni vágyókat egyaránt szeretettel várjuk Egy csészényi könyvtár programunkra.
Kattintson a képre a heti „órarendhez”!
A héten szeretettel és hálával búcsúztunk nyugdíjba vonuló volt kollégánktól, Perényi Ildikótól.
Könyvtárosként hosszú éveken át szolgált a Halis István Városi Könyvtárban gyermekkönyvtárosként, majd a Zalakomári iskolai könyvtárban, mellette a KSZR kistelepülési könyvtári szolgáltatás keretében tevékenykedett.
Virággal, egy bagollyal – a tudás és bölcsesség jelképével –, valamint Somogyi Győző madártávlati képével köszöntük meg elkötelezett könyvtárosi munkáját.
Köszönjük az együtt töltött éveket, a kedvességet és mindazt az értéket, amellyel gazdagította intézményüket és a könyvtári közösséget. Nyugdíjas éveire jó egészséget, sok örömet és sok boldog családi pillanatot kívánunk.
Június 20-án, szombaton a gyermekkönyvtárban apák napi programot tartottunk, mert úgy gondoljuk, az apák néha igazi szuperhősök és megérdemlik az ünneplést.
A gyerekek nagyon szép kézműves meglepetéseket készíthettek apukájuknak. Nagyon népszerű volt a csillámtetoválás, amit a felnőttek is kipróbálhattak. Apás versekkel és mesékkel is készültünk erre a napra. A mi kedvencünk Szabó Borbála Kriszti apukája című meséje volt, ami a Kalandok a Ló csoportban című könyv egyik fejezete. Ezt a könyvet a gyerekeknek és a szülőknek egyaránt jó szívvel ajánljuk!
Könyvtárunk hagyományosan, ebben az évben is csatlakozott a nagykanizsai Múzeumok Éjszakájához, amelyben való aktív részvételünket a Thúry György Múzeum oklevéllel is elismerte.
Az idei rendezvény középpontjában az ókori Róma állt, ehhez kapcsolódva könyvajánlóval készültünk az érdeklődők számára. A kor hangulatának megidézéséhez könyvtárosaink is hozzájárultak: az ókori Rómát idéző jelmezekben fogadták a látogatókat, így téve még élményszerűbbé az estét. A programot tovább gazdagította az Élő Történelem Teaház két előadója, Benke Dániel és Musztács Krisztián, akik rövid, érdekfeszítő előadásokkal kalauzolták a közönséget az ókori római hadsereg világába.
A meghirdetett programok a jelzett időponttól eltérő időpontban is kérhetők, igyekszünk egyéni érdeklődéseknek is eleget tenni.
10:30–11:00 Papírszínház
Júliusban és augusztusban könyvtárunk szombatonként zárva tart, legközelebb szeptember 5-én folytatódik a Könyvtári szombatok!
2026. július 4-ig látható könyvtárunkban a nagykanizsai Kurucz Csaba fényképeiből összeállított kiállítás. A Jótékonysági Licit Csoport szervezésében létrejött kiállításról és alkotójáról a Kanizsa TV készített riportot.
A kávézni vágyókat és a kávét önkéntesként főzni vágyókat egyaránt szeretettel várjuk Egy csészényi könyvtár programunkra.
Kattintson a képre a heti „órarendhez”!
A nagy nyári hőhullámok miatt könyvtári ügyelettel bővítjük szolgáltatásunkat: 2026. június 22. hétfő és augusztus 31. hétfő között* hétköznapokon 8.00 és 10.00 óra között is bejöhet könyvtárunkba kölcsönözni és könyveket visszahozni. Ezen időszak alatt kevesebb könyvtárossal és több zajjal találkozhat (könyvtári háttérmunkák, takarítás, olvasótábor). 10–18 óra között már a teljes könyvtári szolgáltatással várjuk.
* Könyvtárunk július 27-től augusztus 9-ig zárva tart.
Elhunyt Somogyi Győző, a Nemzet Művésze, Kossuth-díjas magyar grafikus és festő, a nagykanizsai madártávlati kép alkotója.
2026 tavaszán könyvtárunkban járt egy író-olvasó találkozón, ahol a róla szóló, Festő a világ közepén c. kötetet mutatták be Takács Gábor szerzővel. A beszélgetés visszanézhető a könyvtár youtube-csatornáján.

Június 11-én csütörtökön kezdődött a 97. Ünnepi Könyvhét, melyhez könyvtárunk idén is csatlakozott. Könyvvásárlásra volt lehetőség a Magyar Mesekönyv által, mely a kortárs magyar szerzők magánkiadású mesekönyveinek gondozását és az olvasás népszerűsítését tűzte ki célul. A mesekönyvek mellett felnőtt olvasóinknak is készültünk irodalommal (Károlyi Attila: Tanulmányok a magyar történetből, Kocsis Katalin: Nagykanizsa 100+1 zenei emlékhelye, Nagykanizsa ég és föld között, Pelesz Alexandra: Fényfonál, Kricsfalvi Anita: Triangulum) és könyvbörzével. Az Élmény Workshop jóvoltából pedig könyvjelzőket lehetett készíteni. (Képes beszámoló)
A programsorozatunk nyitóeseménye Károlyi Attila könyvbemutatója volt: Tanulmányok a magyar történetből. (A Kanizsa TV beszámolója)
Június 12-én pénteken két Magyar Mesekönyves szerző látogatott Kanizsára. Németh-Gulyás Hajnalka, a Tölgyeskövi mesék és a Hangolda című képeskönyv írónője interaktív zenés foglalkozást tartott a Rózsa óvodásoknak (képes beszámolónk). Vörös Inez – aki többek között a Vár Álomország és a Böngésző hétköznapok című könyveket írta – szívesen beszélgetett az olvasókkal a mesékről.
Délután két író-olvasó találkozóra is sor került. Lugosi Dóra a Merülés című regényét mutatta be (a Kanizsa TV híradása). Bódi Viktória: Az idő sebei című könyve a délszláv háborúról szól, és Jakumetovics Rozália naplóján alapszik (a Kanizsa TV tudósítása).
Június 13-án szombaton a Plakátház udvarára költözött az Ünnepi Könyvhét (képes beszámoló). Előbb Pelesz Alexandra mutatta be Fényfonál című legújabb kötetét (a Kanizsa TV híradása), majd a hetvenedik születésnapja alkalmából Mohai V. Lajossal, városunk díszpolgárával találkozhatott az érdeklődő közönség egy kerekasztal beszélgetés keretében. Ezt követően a nap irodalmi sörkóstolással ért véget (a Kanizsa TV beszámolója). Június 16-án az ünnepi könyvheti programsorozatunk egy közönségtalálkozóval és kerekasztal beszélgetéssel zárult a Czupi Kiadó szerzőivel (képes beszámoló). |
A Piarista iskola 5. osztályosai a PiaREADsta olvasásnépszerűsítő pilot projekt utolsó állomásához érkeztek. Erre az alkalomra Csukás István Keménykalap és krumpliorr című könyvét olvasták el, és könyvtárunkban a regényhez kapcsolódó vetélkedőn próbára tehették tudásukat. A feladatok megoldásához csapatmunkára és különböző képességekre volt szükség (mint például plakátrajzolás, titkosírás megfejtése, szövegértés, hangok azonosítása). A legkevesebb pontot elért csapat egyik tagja Rozmaring, a bohóc „eredeti” jelmezét is magára ölthette.
Fotó: Piarista
A tanév végéhez közeledve a gyermekkönyvtár olyan programmal várta az iskolás csoportokat, amelyben törölt könyveinket használtuk fel. Az ügyességi játékok és a kézműves foglalkozások révén szerettük volna bemutatni a gyerekeknek a könyvek és régi újságok kreatív újrahasznosításának sokszínű lehetőségeit.