Könyvtár elején lévő funkciók alakulása 2.a – Középső rész

Az épület avatásakor, 2001. augusztus 20-án nem véletlenül kapta a bejáratunk a képen látható díszítést.

(Fénykép: Thúry György Múzeum)

A bejárati rész sajátos dísze az épületnek, egyben a lépcsőn és a rámpán való megközelítés eszköze is. Ez a szerencsés szerkezet teszi lehetővé, hogy nemcsak a mozgásukban korlátozottak, hanem pl. a babakocsival érkezők is könnyedén használhatják szolgáltatásainkat. Ez a térség az eddig kísérleteink szerint többfajta funkciót is kapott. Első a programjainkat ismertető tábla volt, mely 2004-ből látható a képen:

 

Ilyen programajánló látható az épület előtti eseményeink háttereként is 2005-ből:

 

Nemcsak táblára helyezve, hanem közvetlenül a falra „tapétázva” is üzentünk olvasóinknak. A kép 2009-ból való:

 

Folytatás következik!

Puchheimben jártunk

A könyvtár és a Nagykanizsai Gólyalábasok delegációja látogatott el partnervárosunkba, Puchheimbe.

Könyvtárlátogatással indítottunk, a helyiek szívesen beszéltek munkájukról, a szolgáltatásaikról, a képek az épületben tett sétát mutatják be, végül azt az örömöt, melyet akkor éreztek, amikor átnyújtottunk egy könyvtár feliratú gólyalábat a látogatók számára. Az EB hangulata is beköltözött a könyvtárba az egyik kép tanúsága szerint.
A kanizsai könyvtárból a puchheimi könyvtárban

Délután már Puchheim játékos fesztiválján mutatkoztunk be, és tanítottuk az érdeklődőket a nagykanizsai gólyaláb használatának rejtelmeire. A fényképek tanúsága szerint többen is eredményesen próbálkoztak vele.
Képek a szabadtéri programról

Másnap az időjárás a kisváros kultúrcentrumának nagytermébe szorította az érdeklődő közönséget, a gólyalábas bemutató pedig egy „varázsszőnyegre” került, mely a kötéltáncosok ügyességét is kívánta a gólyalábas bemutató résztvevőitől.
Képek a gólyalábasokról a „varázsszőnyegen”

A könyvtárhoz kötődő Nagykanizsai Gólyalábasok Puchheim után az Ördögkatlan fesztiválra mennek, fellépési helyük és az időpontok a 2024. évi Ördögkatlan fesztivál programjában már elérhetők.

Szeretettel várjuk Önt is Nagyharsány faluközpontjában!

KANIZSA kaLAND 2024

A Nagykanizsai Család- és Gyermekjóléti Központ idén nyáron is megszervezi a Kanizsa Kaland elnevezésű kalandtúráját július 15. és augusztus 25. között. Könyvtárunk ebben az évben is az egyik állomás, a Könyvtári kalandtúra (16. feladat) feladatait majd augusztus 12. és 16. között tudják teljesíteni a résztvevők. Mindenkinek ajánljuk, aki részt szeretne venni egy izgalmas, sokszínű nyári kalandban! A teljes feladatsor itt érhető el (a könyvtáré itt: elsőmásodik oldal). Kalandra fel, Kanizsa!

Kanizsai évfordulók – városunk jeles napjai

Pár nap, és kezdődnek a 2024. évi olimpiai játékok Párizsban. 100 évvel ezelőtt ugyancsak a francia főváros adott otthont a sporteseménynek, melyet május 4. és július 27. között rendeztek meg. A Zalai Közlöny (1924. július 29.) hasábjain jelent meg az alábbi rangsor, mely az országok érmei alapján készült. Magyarország a 14. helyen végzett. Reméljük, az idei játékok alatt is sok érmet szereznek sportolóink, szurkoljunk együtt nekik! Hajrá, magyarok!