Ünnepi könyvhét

Június 11-én csütörtökön kezdődött a 97. Ünnepi Könyvhét, melyhez könyvtárunk idén is csatlakozott. Könyvvásárlásra volt lehetőség a Magyar Mesekönyv által, mely a kortárs magyar szerzők magánkiadású mesekönyveinek gondozását és az olvasás népszerűsítését tűzte ki célul. A mesekönyvek mellett felnőtt olvasóinknak is készültünk irodalommal (Károlyi Attila: Tanulmányok a magyar történetből, Kocsis Katalin: Nagykanizsa 100+1 zenei emlékhelye, Nagykanizsa ég és föld között, Pelesz Alexandra: Fényfonál, Kricsfalvi Anita: Triangulum) és könyvbörzével. Az Élmény Workshop jóvoltából pedig könyvjelzőket lehetett készíteni. (Képes beszámoló)
A programsorozatunk nyitóeseménye Károlyi Attila könyvbemutatója volt: Tanulmányok a magyar történetből. (A Kanizsa TV beszámolója)
 
Június 12-én pénteken két Magyar Mesekönyves szerző látogatott Kanizsára. Németh-Gulyás Hajnalka, a Tölgyeskövi mesék és a Hangolda című képeskönyv írónője interaktív zenés foglalkozást tartott a Rózsa óvodásoknak (képes beszámolónk). Vörös Inez – aki többek között a Vár Álomország és a Böngésző hétköznapok című könyveket írta – szívesen beszélgetett az olvasókkal a mesékről.

Délután két író-olvasó találkozóra is sor került. Lugosi Dóra a Merülés című regényét mutatta be (a Kanizsa TV híradása). Bódi Viktória: Az idő sebei című könyve a délszláv háborúról szól, és Jakumetovics Rozália naplóján alapszik (a Kanizsa TV tudósítása).
 
Június 13-án szombaton a Plakátház udvarára költözött az Ünnepi Könyvhét (képes beszámoló). Előbb Pelesz Alexandra mutatta be Fényfonál című legújabb kötetét (a Kanizsa TV híradása), majd a hetvenedik születésnapja alkalmából Mohai V. Lajossal, városunk díszpolgárával találkozhatott az érdeklődő közönség egy kerekasztal beszélgetés keretében. Ezt követően a nap irodalmi sörkóstolással ért véget (a Kanizsa TV beszámolója).
 
Június 16-án az ünnepi könyvheti programsorozatunk egy közönségtalálkozóval és kerekasztal beszélgetéssel zárult a Czupi Kiadó szerzőivel (képes beszámoló).

PiaREADsta

A Piarista iskola 5. osztályosai a PiaREADsta olvasásnépszerűsítő pilot projekt utolsó állomásához érkeztek. Erre az alkalomra Csukás István Keménykalap és krumpliorr című könyvét olvasták el, és könyvtárunkban a regényhez kapcsolódó vetélkedőn próbára tehették tudásukat. A feladatok megoldásához csapatmunkára és különböző képességekre volt szükség (mint például plakátrajzolás, titkosírás megfejtése, szövegértés, hangok azonosítása). A legkevesebb pontot elért csapat egyik tagja Rozmaring, a bohóc „eredeti” jelmezét is magára ölthette.
Fotó: Piarista

Rebook-os foglalkozások

A tanév végéhez közeledve a gyermekkönyvtár olyan programmal várta az iskolás csoportokat, amelyben törölt könyveinket használtuk fel. Az ügyességi játékok és a kézműves foglalkozások révén szerettük volna bemutatni a gyerekeknek a könyvek és régi újságok kreatív újrahasznosításának sokszínű lehetőségeit.

Képes beszámolónk

Udvarjelző téglák

Könyvtárpártoló alapítványunk is hozzájárult ahhoz, hogy a városközpont egykori udvarait jelölő táblák immáron „udvarjelző téglák” formájában ismét láthatóvá váljanak a belvárosban. A támogatók egy közös séta keretében tekintették meg az elkészült udvarjelzőket.

A Kanizsa TV híradása

KÖNYVAJÁNLÓK

Új regényeink nyaraláshoz, hűsöléshez

  

Új ismeretterjesztő könyveink az emeleten

„…az otthon az valami más” – könyvajánló

A könyvek mellett már a folyóiratok is kölcsönözhetőek!

Halis Podcast – A kommunikáció és a rajztehetség összhangja – beszélgetés Paulovkin Boglárka meseíró, illusztrátorral

Paulovkin Boglárka az egyik legismertebb magyar tervezőgrafikus, meseíró és illusztrátor, a kortárs magyar gyermekirodalmi látványvilág meghatározó alakja volt a Halis István Városi Könyvtár vendége. Az alábbiakról kérdeztük:

– Tudatosan választotta ezt a pályát?
– Mikor kezdett el mesét írni?  
– Elvesz vagy hozzáad a képi kiegészítés a mesekönyv szövegéhez? Gátolja-e a belső kép kialakítását?
– Jelent-e kihívást az illusztrátornak, hogy egyre kevesebbet olvasnak a gyerekek?
– Vonzóbbá tesz-e egy mesekönyvet a kinézete? Mire nyit ajtót a könyv vizualitása?
– Az alkotói szabadság megtartása mellett mennyire nehéz másnak a szövegét illusztrálni?
– Az illusztráció működhet akár ellenpontozásaként is egy szövegnek?
– Milyen buktatókat rejthet a közös munka az írókkal, költőkkel és a kiadókkal?
– Klasszikus vagy modern meséket kedveli jobban?
– A könyvtár, mint templom?

Legújabb podcastunk LETÖLTHETŐ a nagykar.hu honlapunkról, így akkor is hallgatható, ha nincs internetelérése. Elérhető még Spotify-on és a YouTube-on is.

Beszámoló

Író-olvasó találkozó volt Szabados Gábor sportközgazdásszal, A berni diadal című könyv szerzőjével

Szabados Gábor sportközgazdász és újságíró első regényét, A berni diadalt mutatta be könyvtárunkban. Az alternatív történelmi regény arra a kérdésre keresi a választ, mi történt volna, ha az Aranycsapat megnyeri az 1954-es világbajnoki döntőt. A könyv egyszerre szól a futballról, a történelem alakulásáról és arról az örök kérdésről, hogy egyetlen esemény megváltozása milyen hatással lehet egy ország jövőjére. A beszélgetés visszanézhető a könyvtár youtube csatornáján, a regény pedig hamarosan kölcsönözhető lesz állományunkból.
(Fotó: Kanizsa Médiaház)

A Kanizsa TV híradása

ÜNNEPI KÖNYVHÉT 2026. június 11–13.

Sajtótájékoztató az Ünnepi Könyvhétről

 

Programjaink részletes plakátjai:

2026.06.11. 17.00
Facebook esemény
2026.06.12. 10.00
Ízelítő a mesekönyveiből

 

2026.06.12. 10.00
Ízelítő a mesekönyveiből
2026.06.12. 16.00
Facebook esemény

 

2026.06.12. 17.00
Facebook esemény
2026.06.13. 15.30
Facebook esemény

 

2026.06.13. 17.00
Facebook esemény
2026.06.13. 18.30
Facebook esemény

 

2026.06.16. 16.00
Facebook esemény

Kísérő programunk