Szeretettel várjuk következő író-olvasó találkozónkra:

Kovács Emőke könyvtárunkban elérhető könyvei

Kapcsolat a +36 70 / 523 33 81 telefonszámon.

Képes beszámolónk felvételein láthatók az olvasók – Varga Tünde és gyermekei -, akik eredményes olvasásukkal megszerezték a jogot, hogy az adományokat átadják.
Láthatók az adományozók is, akik az olvasásban jeleskedőkre bízták adományaik átadását. Az ő nevüket újra felsoroljuk: Honvéd Kaszinó Hölgyklub, Rajnai Miklós, Tüttő István, Takács László Irodalmi Kör, Mozgáskorlátozottak Nagykanizsa Városi Egyesülete, Nagykanizsai Gólyalábasok, Könyvtárpártoló Alapítvány Nagykanizsa, Halis István Városi Könyvtár, Kanizsai Oldtimer Kerékpáros Szövetség, Benke Dániel.
Itt volt a Nagykanizsai Család- és Gyermekvédelmi Központ vezetője, dr. Kaszás Gizella is, aki az adományt átvette, és gondoskodik arról, hogy a rászorulókra költik. Könyvtárunk örül, hogy kezdeményezése sikeres lett, az olvasás fontosságára és az adományozásra egymást erősítő módon irányíthattunk figyelmet.
Minden résztvevőnek a közreműködését oklevéllel és könyvvel köszöntük meg.
Korábbi éveinkhez hasonlóan a könyvtár szolgáltatásait bemutató kiállítást készítünk a Magyar kultúra napja tiszteletére.
A kiállítást megnyitja: Czupi Gyula
Időpont: 2020. január 22. 12:45

Sokakat már köszönthettünk, mert a könyvtárban léptek át az új évbe. Az eseményről készült első híradásokkal kívánunk Önnek is boldog új esztendőt.
A Kanizsa újság honlapján olvasható az egyik híradás, a másik a Zalai Hírlap hasábjain jelent meg.
| 2019. december 16. hétfő | 13:00 – 18:30 |
| 2019. december 17. kedd | 9:00 – 16:00 |
| 2019. december 18. szerda | 13:00 – 18:30 |
| 2019. december 19. csütörtök | 9:00 – 18:30 |
| 2019. december 20. péntek | 13:00 – 18:30 |
| 2019. december 21. szombat | 9:00 – 13:00 |
| 2019. december 22. vasárnap | - |
| 2019. december 23. hétfő | 13:00 – 18:30 |
| 2019. december 24. kedd | - |
| 2019. december 25. szerda | - |
| 2019. december 26. csütörtök | - |
| 2019. december 27. péntek | - |
| 2019. december 28. szombat | - |
| 2019. december 29. vasárnap | - |
| 2019. december 30. hétfő | 13:00 – 18:30 |
| 2019. december 31. kedd | 9:00 – 13:00 |
| 2020. január 1. szerda | - |
Szeretettel várjuk egy batyus szilveszteri együttlétre egész családjával. A jelentkezést a 06309371614-es telefonra vagy az info@nagykar.hu email címre várjuk.
Jöjjön nyugodtan akkor is, ha nem járt még a könyvtárban. Ha meg járt, itt az ideje, hogy megismerje erről az oldaláról is.
A Hollóének Hungarica zenél és táncoltat. Az élőzene varázsa gépekkel nem pótolható, és ezt ők nagyon jól tudják. Bevonunk egy zsonglőrt is.
Lehet gólyalábazni!
Ki lehet próbálni egy hegymászófelszerelést, amivel a levegőbe lehet emelkedni. A gyerekek imádják, felnőttek is kipróbálják. Majd meglátjátok, szuper!
Kép egy korábbi szilveszterről:
A könyvtár családi játékában résztvevők meg tudják ezt tenni. Ha a www.azolo.hu segítségével az olvasmányokhoz készült kérdésekre válaszolnak, akkor pontokat gyűjtenek, melyet a program rögzít. A könyvtár pedig pénzadományokat gyűjt, hogy ennek a pontversenynek a győztesei minél nagyobb adományt adhassanak át a Szeretetfa állítóinak, akik az adományt rászorulók segítésére használják.
Felhívásunk erre a képre kattintva jól olvasható.
Segítség a játékhoz:
Korábbi leveleinkben (itt elérhető az összes) egy-egy azolós könyvet bemutattunk.
1500-féle könyvből lehet válogatni Azolo keresője segítségével.
A Könyvek korosztály szerint felirat alatt iskolai évfolyamonként külön gazdag ajánlólistát is találunk.

A gyerekkönyvtárunkban Azolo könyvei külön jelölést kaptak.

Sőt, Azolo bank feliratú polcunkon olyan könyvek vannak, amelyekből egyszerre több példány is kölcsönözhető, így a család több tagja egyszerre tudja olvasni ugyanazt a könyvet.
Karácsonyi hangulatot árasztva már itt magasodik a könyvtárban a Szeretetfa. Felállításakor sokan gyűltünk össze. A híradásokat és képes beszámolónkat ajánljuk figyelmébe.
Zalai Hírlap (kattintson a képre az olvashatósághoz)

