Tudta?

2026. június 5–6-án, a Táncfesztiválon könyvtárunkkal is találkozhat. Keresse standunkat, ahol sakkozhat kollégáinkkal, gólyalábra pattanhat és megvásárolhatja a Nagykanizsa – Ég és föld között című fotóalbumot.

Minek ment oda? – Ciszjordánia múltja és jelene

A „Minek ment oda?” című előadássorozatunk legutóbbi vendége Domján Dániel történész volt, aki Ciszjordánia történetéről és saját helyszíni tapasztalatairól tartott vetített előadást. A résztvevők átfogó képet kaphattak a térség múltjáról, a konfliktus történelmi hátteréről, valamint a mindennapokat meghatározó társadalmi és politikai feszültségekről. A nagykanizsai történész személyes élményein keresztül mutatta be a régió jelenlegi helyzetét, és beszélt a béketeremtési törekvések kihívásairól is.

Az előadás iránt ezúttal is nagy érdeklődés mutatkozott, könyvtárunk előadóterme megtelt érdeklődőkkel. A program ismét bizonyította, hogy az utazási előadássorozat fontos szerepet tölt be a világ eseményeinek és kultúráinak közelebbi megismerésében.

Képes beszámolónk

Az előadás visszanézhető a könyvtár youtube-csatornáján. 

A Kanizsa TV híradása 

Az Országos Széchényi Könyvtár delegációja a Halisban

Az Országos Könyvtári Kihívás program részeként az Országos Széchényi Könyvtár delegációja tett szakmai látogatást könyvtárunkban. Az országos kezdeményezés célja, hogy felhívja a figyelmet a könyvtárak kulturális és közösségépítő szerepére. A látogatás során a vendégek megismerkedtek intézményünk gyűjteményével, szolgáltatásaival és közösségi programjaival, valamint betekintést kaptak a közelgő rendezvények előkészületeibe is. A találkozó értékes szakmai párbeszédre és az együttműködési lehetőségek áttekintésére adott alkalmat. A program végén az Országos Széchényi Könyvtár könyvadománnyal is gazdagította könyvtárunk állományát.

Képes beszámolónk

A Kanizsa TV híradása

Tárik Meszár – 7 hazugság az arab világról

Pénteken ismét egy különleges témával foglalkoztunk könyvtárunkban. Vendégünk volt dr. Tárik Meszár Közel-Kelet-szakértő, aki 7 hazugság az arab világról című kötetét mutatta be. A könyv első nyilvános bemutatójára Nagykanizsán, könyvtárunkban került sor.

Az előadás számos tévhitet árnyalt, és izgalmas betekintést nyújtott az arab világ sokszínűségébe.

Köszönjük vendégünknek ezt a tartalmas és gondolatébresztő délutánt!

Képes beszámolónk

Az esemény visszanézhető a könyvtár youtube-csatornáján.

KÖNYVAJÁNLÓK

Állatbarát Könyvtár Program – lepkék könyvajánlója
 
 
* * *
 
Mit rejt a Ködös Balaton? Ki lehet a Holtak mozgatója? Milyen egy Süticsata a cicakávézóban?
Friss szépirodalmi ajánlatunk.
 
  

* * *

Gyerekkönyvtári újdonságok – Válogassatok legfrissebb olvasnivalóink közül!

ÜNNEPI KÖNYVHÉT 2026. június 11–13.

Sajtótájékoztató az Ünnepi Könyvhétről

 

Programjaink részletes plakátjai:

2026.06.11. 17.00
Facebook esemény
2026.06.12. 10.00
Ízelítő a mesekönyveiből

 

2026.06.12. 10.00
Ízelítő a mesekönyveiből
2026.06.12. 16.00
Facebook esemény

 

2026.06.12. 17.00
Facebook esemény
2026.06.13. 15.30
Facebook esemény

 

2026.06.13. 17.00
Facebook esemény
2026.06.13. 18.30
Facebook esemény

 

2026.06.16. 16.00
Facebook esemény

Kísérő programunk